Eléggé szíven ütött a megjegyzésed, hogy szegény Incurka talán már nem is él… Ennyire azért nem szörnyű a helyzet : élni él szegény – kérdés csupán, hogy micsoda élet ez, ami jutott neki. 

Pedig már a szemecskéje is kinyílt… Csak hát mire megy vele, mikor szinte állandóan bent dekkol a szülei hasa alatt ?

Épp kérdeztem M.-t, nem kéne-e kivennem a meddő tojást a fészekből, mert talán amiatt kell Incurkának is folyton a sötétben kuksolnia. Abból már úgyse lesz kisgalamb…  

Valahol olvastam a napokban, hogy a költési idő nem határozható meg egészen pontosan – na de egy hét már akkor is óriási különbség ! És az enyémek eddig még mindig 18 napra keltek ki… 

A tavalyiakkal összehasonlítgatni már szinte nem is merem…

Bár a fene tudja : végül is lehet, hogy városi galambok esetében EZ a normális fejlődés, és az volt a kivételes, amit tavaly az enyémek produkáltak. Elvégre nem sűrűn nevelkednek a kisgalambok versenygalamb-tápon, ha csak úgy egy lakótelepre sikerül születniük… 

Mindenesetre Benőke és Döncike egyhetes korában KICSIT nagyobb és fejlettebb volt, mint most ez a szegény kis Incurka.

Bizony ! Ma van a születésnapja szegénykémnek !

Már éppen egy hete él – de nem hiszem, hogy eddig túl sok örömet adott neki ez a világ.

Ez itt egy tegnapi kép.

Azért tegnapról mára nőtt valamicskét… Nem ? Meg sötétedett is. 

Fel is rúgtam minden fogadalmamat, és igenis szórtam ki eleséget a kedves szülőknek. Meg a többinek is – ha egyszer ez elkerülhetetlen… 

Tegnap és tegnapelőtt csak a fészekbe adtam pár szem magocskát – de ezt nagyon rosszul tettem, mert szegény Szürke nem győzte elüldözni a picike mellől az idegen galambokat.

Ezért ma már igenis az erkély közepére szórtam az elemózsiát : így Incurkát se zavarta a többi galamb, és a Foltos is azonnal otthagyta gyermekét minden erőszakoskodás nélkül, hogy csinálhassak róla képeket. 

Egy szavad se lehet : hallgattam Rátok (nem Te voltál az egyetlen, aki tiltott az etetéstől), de hát látod, hogy mi lett belőle… Egy csökött, retardált kisgalamb.

Ez pedig mégiscsak szégyen – mégpedig az én szégyenem.

Szegény Foltos is mit gondolhat rólam, hogy pont akkor hagyom abba a róluk való gondoskodást, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá ? 

A nagyszoba erkélyén még mindig csak egy tojás van. Ez se rendes dolog.

Én nem tudom, mi van idén a galambocskáimmal, hogy semmi se úgy megy náluk, ahogyan kellene… Pedig amúgy egészségesnek látszanak.

Most éppen ül a kedves mama a vödörben, így nem tudom megszámolni a tojásokat alatta – de pár órával ezelőtt még csak egy volt. 

Ennek a szegény idegen párocskának még neve sincs… Ki kéne találni valamit nekik. Meg a leendő fiókáknak is…

Bár lehet, hogy Pincurka is azért nem született meg, mert olyan nagyon biztos voltam az érkezésében, és előre el is neveztem.

Idebent ma annyi történt, hogy az állólámpa asztalkája kapott egy tortapapírt abrosznak a madárkaki ellen, az eddigi dekoráció pedig el lett tüntetve róla. 

Nincs mit tenni : ez a lámpa már végérvényesen átment a madárkák tulajdonába… 

Sajnos pillanatnyilag csak rózsaszín tortapapír van itthon (legalább húszéves…), de majd szerzek be fehéret a jövő héten. ANNYIRA nem is ronda – és hát azt mégse hagyhatom, hogy a sok kakitól teljesen tönkremenjen a lámpa.

Márpedig a tündér kis seggecskék termelnek rendesen… 

Annyira imádják a picinyeim a lámpát, hogy azt el nem tudod képzelni !

Persze meg is látszik rajta…

A fölső szegőszalagját már sikeresen megbontották : azóta is visszajárnak időről időre, hogy folytassák ezt a kemény munkát.

Egye fene !
Hadd csinálják, ha kedvüket lelik benne !

Úgyis olyan sokat vannak bezárva a kalitkában… 

Tegnap szinte az egész délutánunk ráment a kalitkatakarításra : szépen besütött a nap a konyhába, és ettől kedvem támadt általános fürösztést csapni. Gondoltam, utána majd minden hamar megszárad a napon. 

Lezuhanyoztam jó alaposan a kalitkát is a kádban (alig fért bele), a berendezéseit pedig kiáztattam és elmostam Flóraszeptes vízben. 

Jó móka volt : a végére majdnem éhen haltunk mind a hárman.

Mert persze (szokás szerint) nem voltam képes felmérni, hogy mennyi idő kell nekem ehhez a fürdetős játékhoz : azt hittem, majd úgy négy óra körül a végére érek, és akkor még bőven ráérek harapni valamit. 

Ehhez képest fél hétkor lettem kész : addig jószerivel nem is reggeliztem. Nemhogy én, de a madárkák is éhen akartak pusztulni már, mire végre visszakapták a csillogó-villogó lakosztályukat.

Valami nagyon nem voltak elragadtatva tőle, mert kicseréltem a hátsó takarót is (ezúttal egy párnahuzat lett az áldozat), és ők ugyebár borzasztóan zokon vesznek mindig minden változást. 

Ma szinte egész nap kint randalíroznak a kis drágáim – rossz rágondolni, mi lesz majd holnap, amikor nem engedem ki őket a kalitkából, csak késő délután.

Ráadásul hosszú hét következik : szombaton le kell dolgozni a május elseje előtti hétfőt. Meg fognak bolondulni szegénykéim, hat napig bezárva napközben…

Magam miatt tényleg nem bánnám a hosszú napokat meg a hosszú heteket, de a madárkáimat szörnyen sajnálom, amikor ilyen sokáig raboskodniuk kell. Mire meg beletörődnek nagy nehezen, addigra újra itt a hétvége, és kezdődik minden elölről… 

Talán mégis meg kellett volna várnom a nyugdíjat a madártartással… Bár garancia akkor sincs semmire, mert egy vénasszony meg már rozoga, és bármikor megtörténhet vele bármi.

 UTÓIRAT : 

Délután a nagyszoba erkélyén mégiscsak megszületett a második tojáska.

Remek !

Ők lesznek Irinyó és Pirinyó.

Már feltéve, hogy tényleg lesz belőlük kisgalamb…

(2007)