Tiszta szégyen, hogy milyen régen nem nyúltam Blogocskához, leszámítva a tegnapi képeslapot. Az ember azt hinné, hogy a tavaszi szünetbe minden belefér szépen – de nálam sajnos nem így van. Nálam csak a takarítás fért bele – meg persze a madárkákkal való enyelgés. A firkálásra végül nem maradt se időm, se energiám.

A rengeteg tüsténkedés közben úgyis olyan sokat voltak egyedül a picinyeim, hogy esténként sajnáltam volna újabb órákat elrabolni tőlük a bloggal. 

Pedig nagyon is lett volna mit mesélni közben… 

Lehet, hogy most már nem lesz ugyanaz, de azért megpróbálom összeszedni mindazt, ami nem íródott le időben. Mivel a napok kissé összefolynak a fejemben, inkább külön címeket adok a meséknek.

Az első és legfontosabb mindjárt a 

FÜRDETŐ 

Erre kivételesen nagyon is emlékszem : még aznap, amikor a bánatos mesét írtam délelőtt a madárkáim őrült éjszakájáról, hétfőn délután ért az az egyszerre kellemes és kellemetlen meglepetés, hogy kedvenc állatos áruházam egyik alkalmazottja beállított egy hibátlan fürdetővel, amit a törött helyett hozott nekem. 

Borzasztóan meg voltam hatva és hatalmasan örültem – csak az volt kínos, hogy épp szanaszét volt minden az előszobában a takarítás miatt, és én magam sem voltam szalonképes a legkevésbé sem.

Igaz : én mondtam, hogy jöhet bárki bármikor, mert biztosan itthon vagyok – de ha tudom, hogy mikor várható a vendégem, legalább hagymát nem zabáltam volna félórával az érkezése előtt… J J J 

Szegény azért így is följött és nagyon jól elbeszélgettünk.  

Megnyugtatott, hogy nem vagyok neki túl nagy kerülő, mert kocsival jár, és úgyis itt megy el a Bánki Donát utcán, ami a mi házunkhoz képest csak egy sarokkal van odébb.

Megcsodálta a madárkáimat meg a szekrény tetején a kalitkát, ami az új fürdetővel immáron tökéletes lesz. A pincurkák pedig (mintha csak tudták volna, hogy lesz kinek elújságolni) éppen ezen a napon fedezték föl az új szerzeményt – de ez már egy másik mese, mégpedig a 

KALITKA 

Amikor megláttam kora délután Csipi Madarat az új kalitka tetején sétafikálni, egyszerűen nem akartam hinni a szememnek.

Hiszen még csak hétfő volt, és én pénteken hoztam haza a kalitkát ! Sőt ! Aznap nem is tettem ki a szekrény tetejére, mert el voltam keseredve a fürdető miatt és elment a kedvem az egésztől – vagyis a pincurkáim csak szombattól barátkozhattak gyönyörűséges új lakosztályuk látványával. 

Azt hittem, hetekbe telik majd, amíg kegyeskednek egyáltalán figyelemre méltatni – hisz az általam készített kis hintát is csak jó két hét elteltével méltóztatták használatba venni. 

De persze hol van az a kis ághinta ettől a csillogó-villogó kalitkapalotától ?! 

Úgy látszik, Csipikének van szeme a szépre meg a jóra : hogy ez a kalitka nem akármi, azt valahogy azonnal fölfedezte. Én pedig megnyugodtam, hogy helyesen döntöttem és jól választottam : ha a picinyeim két nap után hajlandók voltak rárepülni, sőt belemászni (!) az ismeretlen ketrecbe, akkor bizonyára meg vannak vele elégedve és szeretni fogják. 

Csipikém máris megtalálta az új kalitkának azt az alkatrészét, ami az ő számára a leghasználhatóbb : ez pedig a 

HINTA 

Ahhoz képest, hogy milyen remek az egész kalitka, a hintáját egy kicsit oda nem illőnek találtam és a felfüggesztésével kapcsolatban is voltak aggályaim – de aztán megnyugtattam magam azzal, hogy egyelőre úgyse fognak a madárkák hintázni rajta.

Különben is : ha arra használják, amire való, akkor talán eléggé biztonságos. Csak persze Csipikém nem arra használja… 

Mint majd a későbbi mesékből kiderül, amúgy is rajta van megint a rombolhatnék – így a kalitkának is azonnal megtalálta azt az alkatrészét, ami alkalmas arra, hogy Őnagysága kifejezze vele nemtetszését, ha valami sérelem éri vagy unatkozik. 

A hinta földhöz vágása remek játék – és egyelőre nem is veszélyes, mert a kalitka belsejéig még egyik Hős Felfedezőm sem jutott el. Bemenni bementek ugyan a fölső ajtón (ahol a fürdetőnek kellene lennie), de a rács túlsó felénél beljebb nem merészkedtek - mert hát ugye jobb félni, mint megijedni…

Igazán olyan kis okos, fegyelmezett madárkák : kíváncsiak, ahogy értelmes lényekhez illik, de veszélybe nem sodorják magukat, mert nagyon óvatosan közelítenek mindenhez, amiről nem tudják, hogy micsoda. 

Az új kalitka hintáit egy kis kampóval lehet felfüggeszteni, de a kampócska fölött még van egy karika is, arra az esetre, ha valaki nem találná eléggé biztonságosnak a kampós megoldást.

Ez a kis karika persze kilóg fölfelé a kalitka tetején – Csipi Madár legnagyobb gyönyörűségére. 

Már annak is nagyon örült, amikor fölfedezte, hogy a karika mozgatásával lóbálni tudja a hintát, de pillanatok alatt rájött arra is, hogy ha megemeli a csőrével, ki is lehet akasztani és hopp ! – a hinta már le is zuhant ! 

Ennél jobb szórakozás pedig Csipike számára el sem képzelhető !

Csak az a szépséghibája a dolognak, hogy a játékhoz kellek én is, mert akárhogy rikácsol mérgében a raplis banya, a ledobott hinta bizony nem ijed meg és nem mászik vissza a helyére magától. 

Sajnos kép nincs a ledobás pillanatáról – de olyan akad, ahol egy PICIT látszik, hogy kileng a hinta. Amúgy meg egyáltalán nincsenek is jó képeink, mióta Digikettő a mélybe vetette magát. 

Pedig milyen jó pillanatok vesznek kárba !!! Itt van például az

AJTÓLÉTRA  

Tiszta szerencse (már bocsánat…), hogy hibásan hoztam haza azt a szerencsétlen fürdetőt, mert ha hibátlan lett volna, nyilván azonnal föl is akasztom a helyére (már csak a látvány kedvéért is) – és akkor biztosan nem itt tartanánk a kalitka felfedezésével, ahol most tartunk.  

Ugyanis a fürdető arra az ajtócskára való, ami a váza felé esik, és amin keresztül arany madárkáim már néhányszor bemerészkedtek a kalitkába. A másik ajtónak eddig még a közelébe se mentek. 

Ez a kisebbik ajtócska fölfelé nyílik : először csak egy befőttes gumival rögzítettem, mert eszembe se jutott (igen helytelenül), hogy Csipikém majd létrának fogja használni. 

Pedig ezt cselekedte : első dolga volt az ajtócskára rárepülni és kényelmesen elhelyezkedni rajta a hatalmas fenekével. Persze ment utána Csupika is – engem meg a frász tört közben, hogy mikor adja meg magát a nyamvadt kis gumi.

De nem adta – így baj nélkül módom volt megerősíteni az ajtócska föltámasztását egy kölescsipesszel. (Ne mondd, hogy a közönséges biztosítótű egyszerűbb lett volna, mert azt én is tudom – csak éppen Csipike is tudja. Kinyitni…) 

Azóta is kedvenc helye Csipi kisasszonynak ez az ajtólétra. Azt meg talán mondanom sem kell, hogy szegény Csupi napok óta még csak a közelébe sem juthat… 

(2007)