Na nézd : volt egy állólámpám…

Azaz hogy most is van – csak a kívánatosnál kicsit több rajta a madárkaki. J J J Vagy legalábbis a folt – mert persze a kakit azonnal leszedem és lemosom.

Szegény lámpa !!!

Sorsát nekem köszönheti, mert nekem jutott eszembe tegnapelőtt, hogy Csipi Madarat odacsalogassam a tetejére. 

Valójában meg se fordult a fejemben, hogy sikerrel járok : madárkáim a szekrény tetején randalíroztak, én meg a lámpa mellől fényképeztem őket.

Egy olyan pillanatban, amikor Csipikém éppen rám figyelt, megütögettem a kezemmel a lámpaernyő tetejét, hogy „Gyere Csipi, repülj rá !”. De eszembe se jutott, hogy öntörvényű madárkám hét és fél hónapos kis életében éppen most jön el az első olyan pillanat, amikor kipróbálja, milyen érzés szót fogadni. 

Márpedig ez történt… 

Szinte még végig se mondtam a mondatot, Csippentyű máris ott trónolt a kezem mellett a lámpaernyőn, és büszke vigyorral hallgatta az általam zengedezett ódákat, hogy ő milyen okos, milyen bátor, meg milyen szófogadó. 

Két másodperc múlva persze már nem volt egyedül – és azóta is a lámpaernyőn telik madárkáim minden ideje, amit a kalitkán kívül töltenek. 

Itt még édesebbek, mint a szekrény tetején (csak persze a képeken ez nem bír látszódni, videót meg nem tudok feltölteni, hiába flash), ugyanis itt sincs egy perc megállásuk sem – épp úgy, mint az újságpapíron. 

Fantasztikus lelkesedéssel, fáradhatatlanul kergetik egymást körbe-körbe a lámpaernyő peremén, időnként pedig, pihenésképpen, gondosan tanulmányozzák a szegőszalagot, hogy hogyan lehetne szálaira bontani. 

Szerencsére a rojtokat még nem fedezték föl - de ez nyilván csak idő kérdése, úgyhogy kénytelen leszek a hétvégéből egy délutánt arra áldozni, hogy a rojtocskákat hármasával összefonogassam.

Ugyanis a rojtok valójában hurkocskák…

Igaz, hogy hintázni így jobban lehetne rajtuk – de ha valamelyik véletlenül a fejecskéjét dugja bele és aztán megijed, már kész is a szabályos öngyilkosság.

Isten ments, hogy ilyesmi történjen !!!

Inkább majd fonogatok… Vagdosni ugyan egyszerűbb lenne (csak el kéne vágni mindegyik hurkot középen), ám ez a vékony kis selyemzsinór pillanatokon belül felfoszlana – még magától is, nemhogy a madárkáim aktív közreműködésével… 

Amúgy semmi újság – vagy legalábbis nincs több időm most a mesékre. 

Csipikém ma délután nagyon bágyadt volt, amikor hazajöttem : a frászt hozta rám, mert kifejezetten betegnek látszott – de aztán hosszas udvarlás és kényeztetés eredményeképpen mégiscsak hajlandó volt szárnyra kelni, és a lámpán már ugyanolyan vidáman futkározott és röpdösött, mint tegnap meg tegnapelőtt.

(2007)