A négynapos hétvége múltával arra a bánatos megállapításra jutottam, hogy a holnapi rusnya hétfő alighanem csak nekem van ellenemre, madárkáimnak sokkal kevésbé.

Az első két nap még csak eltelt valahogy, de tegnap és ma határozottan az volt a benyomásom, hogy az állandó jelenlétem inkább fárasztja őket : esténként sokkal hamarabb elpillednek, mint a hétköznapokon szoktak.

Pedig még arra is ügyeltem, hogy napközben többször elzárjam a gépet, és kora délután legyen egy-két óra, amikor teljes csöndben bóbiskolhatnak.

Eléggé értetlenül állok a jelenség előtt, mert ilyet eddig sose tapasztaltam.

Mióta itthon vannak, kétszer volt szünet és kétszer voltam betegállományban : nem emlékszem, hogy valaha is észrevettem volna valami hasonlót.

Most viszont láthatóan hiányzik nekik az a hat-hét óra, amit a hétköznapokon magukban és (talán) teljes csöndben töltenek. Biztosan sokat szunyókálnak közben, mert hiszen a kalitka sarka borús időben szinte teljesen sötét : nem is tehetnek mást, mint hogy alszanak. Ehhez képest nyilván szokatlan az egész napos fény és jövés-menés – csak azt nem értem, hogy az eddigi itthonléteim alkalmával miért nem volt az.

Talán a vedlés… Biztosan az viseli meg Csipikét – bár Csupi úgy jutott túl rajta, hogy észre sem vettük. Na de Csipike ugyebár nem Csupi…

Továbbá elég jelentős időváltozást, sok esőt is jósol a meteorológia az elkövetkező napokra : ha tényleg így lesz, akkor még az is csoda, hogy a pilledtségen kívül más baj nincs, mert a készülődő eső mindig is nagyon megviselte Csipikét. (És Csupikát is, mert a Boszorkány persze rajta vezeti le a feszültségét…)

Így aztán nem is nagyon bánkódom én sem a holnapi nap miatt…

Hátha tényleg úgy jobb a gyerkőcöknek, hogy nem vagyunk egész nap együtt, de este aztán annál jobban örülünk egymásnak.

Csak azt nem tudom, miért van mégis mindennap az a nagy sírás-rívás és égig érő elkeseredés, amikor látják, hogy veszem a kabátom az előszobában…

(2007)