Hát szó se róla : nem bánnám, ha ma már minden rendben lenne.
 

Csak ugye most meg az a baj, hogy túl kellett élnünk az újabb költözködést – és ezt most még ki kell hevernünk. 

Csipikével teljesen simán ment a dolog : gond nélkül megfogtam, és egy pillanat alatt átraktam a nagy kalitkába.

Csupika azonban egyrészt szemben ült velem, másrészt már látta, hogy Csipivel mi történt – így aztán ő menekült volna szegénykém, abban a csöpp kalitkában, ha lett volna hova.

Azóta is csak gubbaszt, és próbálja emészteni az eseményeket. De azért a hintáját megtalálta : azon búslakodik vagy két órája. 

Csipike eszeget és beszélget szépen, továbbá csipkedi a Csupi farkát – de röpködni nem röpköd ő sem, pedig már egy párszor észrevettem, hogy készül rá.

 Megint csak szobrosat játszanak szegénykéim, mint az elején.

Ott a szép nagy kalitka, de meg nem mozdulnának világ kincséért sem !

Bár Csipi azért általában odajön hozzám, ha hívom – de csak ugyanazon az ágon lépked ide-oda. 

Az éjszaka megint abszolút nyugalomban telt : elalvás előtt hallottam, hogy igencsak felélénkültek a sötétben.

Eszegettek és röpködtek, bár ez utóbbira nem volt szinte semmi lehetőségük. Most volna, de most nem röpködnek.

Úgy látszik, a sötétet szeretik – vagy éppen ellenkezőleg : azért verdesnek ide-oda, mert félnek. 

Le akartam fényképezni Csipikét többször is, amint éppen eszik, ám ő nem hagyta magát : ha meglátja a kezemben a gépet, azonnal felfüggeszti a táplálkozást. Biztosan fél a vakutól – vagy csak utálja, ami érthető. 

Erről jut eszembe : megyek én is enni, nehogy megint úgy járjak, mint tegnap, hogy este nyolckor kezdtem készíteni a reggelit.

A gyerkőcök sajnos nagyon csöndben vannak.

Csipike örül, ha szólok hozzá, de Csupika nagyon le van sújtva. Nem bírja megbocsátani nekem, hogy megfogtam.

Szegény pici madaram !!!