Na nézd csak !

A mai nap Nagy Eseménye, hogy arany pincurkáim felfedezték végre a lábacskáikat is. Pontosabban a lábacskáiknak egy eddig ismeretlen rendeltetését : nevezetesen azt, hogy járni is lehet rajtuk, nem csak kapaszkodni velük. 

A legelső kirepülések alkalmával sétálgattak ugyan néhányszor a karnison, sőt Csipikém ijedtében még a kisasztalt és a telefonos komódot is megjárta – de ez nagyon régen történt, még valamikor november végén. Azóta a karnislátogatásról teljesen leszoktak, az pedig valahogy sose jutott eszükbe, hogy ők járni is tudnak. 

A kalitka aljába le nem mennének világ kincséért sem, a kalitkán kívül töltött időt pedig a kedvenc ágaikon ücsörögve múlatják, mintha egyéb berendezései nem is lennének a szobának. 

Mindez persze érthető : okos kismadár bárhova kerül, mindenütt a lehető legmagasabb ponton helyezkedik el, mert ugye alul vannak a ragadozók (jelen esetben én), és hát sose lehet tudni… Jobb az óvatosság ! 

Így aztán az én kis tündéreim hónapok óta nem mászkáltak sehol. 

Nem győzöm irigyelni az egyik kedves papagájos ismerősömet, akinek a madárkája az asztalon sétafikál és játszik a gazdival. Az enyémek csak kalitkán belül játszanak velem – igaz, hogy ott aztán órákig is másznák és marcangolnák a kezemet, ha bírnám idővel és türelemmel a kalitka előtt való ácsorgást. 

Tényleg !

Látod ?

Mégiscsak mászkáltak eddig is egy többé-kevésbé sík felületen : a tenyeremen és a kezem hátán ! De máshol aztán tényleg nem ! 

Ezért örültem ma borzasztóan, amikor valamelyiknek eszébe jutott végre, hogy az ágakról le lehet repülni a szekrény tetejére, és ott lábakon is lehet közlekedni, nem csak szárnyakon. Rögtön meglódult a fantáziám, hogy ha idáig már eljutottak, akkor később talán majd fölfedezik lassacskán a szoba többi részét is. 

Erre egyelőre még nem került sor, de a szekrény tetején igazán remekül érezték magukat. Borzasztóan örültek az újságpapírnak (ami a madárkakitól van hivatva megvédeni a szekrény tetejét), hiszen azt zörgetni és tépkedni lehet, meg még ráadásul képek is vannak rajta. Azt persze nem tudom, hogy egy ilyen kismadár mit fog fel a képekből (vélhetően semmit) – de azért az én zseniális madárkáim úgy nézegették az újságpapírt, mintha baromira érdekelné őket mindaz, ami rá van nyomtatva. 

A papír szaggatásának viszont már sokkal kevésbé örültem. Na nem az esetleg keletkező szemét miatt (odáig nem is fajult a dolog), csak tartok tőle, hogy a nyomdafesték nem kifejezetten madárvitamin… De szerencsére a tépkedést hamar abba is hagyták. Úgy látszik, nekik se ízlett az újságpapír. 

Annál nagyobb élvezettel gyakorolták viszont magát a sétálást. Mint a kisgyerek, amikor megtanul járni és büszke a tudományára… Az én madárkáim is össze-vissza barangolták a szekrény tetejét (pontosabban annak a váza körüli részét), és láthatóan élvezték a közlekedésnek ezt a számukra szokatlan módját. 

Persze nem győztem dicsérni őket, hogy milyen ügyesek meg milyen okosak – így aztán viszonylag hamar el is ment a kedvük a gyaloglástól. Kitartóan inkább csak olyasmit szoktak művelni (lásd : kalitka mögé és váza hasába való mászkálás), amitől én visítani kezdek, hogy juj, nem szabad. 

De azért nagyon remélem, hogy nem ez volt az utolsó túra a szekrény tetején… Azt meg még jobban remélem, hogy előbb-utóbb sorra kerül majd a többi bútor is – bár a takarítás szempontjából inkább nagyon is örülhetnék, hogy jól nevelt madárkáim még véletlenül sem piszkítanak sehol máshol, csakis a szekrény tetején.

(2007)