Tévedsz : én a papagájszaporulatot egyáltalán nem tervezem – csak tartok tőle, hogy előbb-utóbb be fog következni, az én terveimtől abszolút függetlenül. Mivelhogy ez az élet rendje…
De nem lennék nagyon bánatos, ha sose kerülne rá sor…
Ha lesz is : a pici papik vélhetően csak addig lesznek nálam, míg önállóvá cseperednek, mert (egyelőre legalábbis) nemigen tudok vállalni további madárkákat és további takarítanivalót.
Persze az nagy kérdés, hogy hogyan leszek képes megválni olyan madárkáktól, akik az orrom előtt, mondhatni a kezemben nőnek föl… De ez még odébb van, remélhetőleg.
A kalitka viszont már most sem árt : arra is gondoltam, hogy ha megszokják az újat is és elfogadják, akkor abban könnyebb őket ide-oda mozgatni – például kivinni egy kicsit a konyhába napozni.
Arról nem beszélve, hogy mostanában megint elég sok a békétlenkedés : Csipi Banya sokszor üti-vágja Csupikát, sőt (ami nagyobb baj) nem engedi enni a szerencsétlent.
Csupi már tisztára lelki sérült : teljesen belegárgyult a tükrökbe (azokba is, amiket eddig észre se vett), és jószerivel mást se csinál, csak a tükrökben látható másik Csupikának panaszkodik.
Ezért is döntöttem úgy, hogy eljött az ideje a tartalék kalitka megvásárlásának : ha végképp tarthatatlanná válik a helyzet, Csupikát át lehet költöztetni majd abba – legalább az etetések idejére. Más kérdés, hogy szegénykém ebbe valószínűleg belepusztulna, mert változatlanul imádja az ő hisztis és kegyetlen királynőjét.
Többé-kevésbé számítottam rá, hogy ez lesz, mert a tenyésztő jelezte már pici korukban (amikor szintén sokat szenvedett az ártatlan), hogy majd az ivarérés időszakában várhatók az újabb harcok. Hát most itt az idő : héthónaposak elmúltak, bőven kamaszodnak.
A héten is Csipire gyanakodtam, mikor Csupikának valami baj volt a szárnyacskájával : a boszi sokszor olyan durván löki le szegénykét az eleség mellől vagy a kezemről, hogy Csupika bizony komolyan megütheti magát, mert azért akkora hely a régi kalitkában sincs, hogy nagyokat lehessen esni benne. Valamibe biztosan beveri magát a nyomorult esés közben.
Amúgy semmi újság.
Fél kilenckor méltóztattam fölébredni, elkeseredett és felháborodott csipogásra. Azóta se tértem magamhoz, és tartok tőle, hogy a mai nap is az ördögé lesz, pedig csak a tegnapi volt engedélyezve a dagonyára. Ha így haladunk, véget ér a tavaszi szünet anélkül, hogy bármi takarításféle történt volna a lakásban…
Édes picinyeimnek megint a kalitka tetején akadt halaszthatatlan dolguk : Csipi Madár előbb mindenáron be akart esni a kalitka mögé, aztán meg a falon lógó képet kívánta más helyre költöztetni – de persze csak addig, míg elő nem kaptam Zsebidigit, hogy megörökítsem a ténykedését. Amint meglátta a kezemben a gépet, azonnal visszavonult lakosztályába. Egyszer úgyis megfojtom, az biztos !!!
Ellenben (csak úgy függönyön és szúnyoghálón keresztül) sikerült lekapnom az erkélyen fészkelni készülő galambpárt. Nem valami jó felvételek, de nem akartam megzavarni őket a függöny elhúzásával.
Tojáska még mindig nincs – én nem tudom, minek ez a marathoni készülődés hozzá… Eldönthetnék végre, hogy mit akarnak, mert az udvarlás hangjaiból már nekem is elegem van, a szomszédoknak meg bizonyára még inkább. Ha megszületne végre az első tojás, akkor utána hetekig garantáltan csönd lenne az erkélyen.
Na megyek a dolgomra, mert lassan rám esteledik, én meg még nem vagyok sehol.
Pussssz – legyen jó napod, így április elsején ! Majd valamikor jövök.
Te csacsi !!! A kisszoba erkélyén KÉT tojás van : pont húsvétra fognak megszületni a kisgalambok – legalábbis az első biztosan. A második tojáska két nappal később keletkezett.
Ha néznéd a blogot, tudnád ! (Más dolgod úgy sincs…)
A mai képeken látható galamb pár a nagyszoba erkélyét nézte ki magának – de már legalább egy hete készülődnek, így nagyjából máris elegem van belőlük, mert az udvarlás iszonyú hangokkal jár.
Megyek is gyorsan letakarítani valamennyire az erkélyt, mert most nincsenek itthon, és az idő is elég jó : nem fognak megfázni a pincurkáim, ha rájuk nyitom az ablakot.
Éppen bevonultak a lakosztályukba, de baromira meg vannak sértve, hogy rájuk csuktam az ajtót. Pedig ilyenkor egyébként is sziesztázni szoktak, akkor is, ha nyitva van az ajtó.
Az erkélyeket le fogom csupaszítani teljesen, mihelyst a most készülő kisgalambok kirepülnek – de ezt is írtam már… Addig most már tehetetlen vagyok, mert bántani azért nem akarom őket.
Na rohanok… Olyan ez az erkélytakarítás, mintha a fogamat húznád…
Na nézd : megtörtént a csoda !
Csekély tizenhat nap teljes érdektelenség után a tizenhetediken édes picinyeim kegyeskedtek fölfedezni az általam készített hintát.
Előbb csak a csomó keltette fel Csipikém érdeklődését, de láttam, hogy ma folytatása is lesz a dolognak, mert bármit csináltak közben, percenként visszatértek a hintához.
Először fölülről próbálták megközelíteni, ami persze nem sikerült – de aztán Csupikámnak eszébe jutott, hogy a szekrény tetejéről kell felröppenni rá, mert úgy sokkal egyszerűbb.
Ahogy az már lenni szokott : Csupié a dicsőség, de két másodpercig sem élvezhette, mert a Banya azonnal utánacsinálta a produkciót, és lezavarta szegénykét a hintáról.
De most nem lett veszekedés a dologból. Annyira örültek a hintának, hogy még hadakozni is elfelejtettek érte. Szépen váltogatták egymást : kivételesen Csupika is a sarkára állt, és ő is lezavarta időnként Csipit.
Hogy esetleg együtt hintázzanak, az már szóba sem jöhet – pedig direkt akkorára csináltam a hintát, hogy ketten is kényelmesen elférnének rajta.
Látod ? Ezért kellett jó előre megvennem a kalitkát is !
Ha a nyomorult kis hinta elfogadása több mint két hétig tartott, mit gondolsz, mennyi idő alatt fognak megbarátkozni a dög nagy kalitkával ?!
Visszagondolva arra, hogy a jelenlegi lakosztályukat milyen lassan, apránként lakták be – bizony, beletelhet akár hónapokba is, míg majd az új kalitkára rá mernek repülni, vagy esetleg bele is mernek mászni egy kicsit.
A szekrény tetején annyi történt még délután, hogy Csipi kisasszony kétszer is rácsücsült az ujjamra.
Ilyet eddig még sose csinált !
Kalitkán belül akár le se szállna a kezemről napestig, de kalitkán kívül eddig még csak egyszer mászott rá, akkor is csak pár pillanatra – ráadásul a kalitka mellett álltam, vagyis ő bármikor bemenekülhetett előlem a rács mögé.
Most viszont nem lett volna hova menekülnie – bár persze azt már pontosan tudja, hogy fölrepülni nem tudok utána. De nem is akart menekülni…
Tündéri édes volt : egész magasan ült az ágakon, amikor fölnyújtottam neki az ujjamat és hívogatni kezdtem, de azonnal mászott le ész nélkül, hogy minél hamarabb elérje a kezemet.
Túl sokáig persze most se ült rajta : amikor felfogta, hogy hol van, megijedt a saját bátorságától – de amikor újra hívtam, jött megint.
Most az egyszer nagyon sajnáltam, hogy nincs itt egy másik szárnyatlan kétlábú, aki minderről képeket is csinálhatott volna…
Az erkélytakarítást szerencsésen túléltem : a nagyszoba nem volt egy nagy durranás, mert ott még mindig nincs tojáska – igaz viszont, hogy még csak most tépkedtem-vagdostam ki a tavalyi tököcskék, hajnalkák, paradicsomok és egyebek elszáradt kóróit és indáit.
Utána viszont úgy találtam, hogy maradt még bennem szufla nagyobb feladatok elvégzésére is. Vettem egy nagy levegőt és nekiálltam a másik erkélynek.
Szegény Foltos !
Drága kis bátor, önfeláldozó madaram !
Ha hiszed, ha nem : végig nem repült föl a tojásokról, amíg én porszívóztam körülötte ! Pedig a porszívónak istentelen hangja volt a kövön, és ő nagyon félt – bár egyébként elég régen ismer és bízik bennem.
Beszéltem is hozzá végig, míg tüsténkedtem körülötte – de azért mégiscsak szinte hihetetlen teljesítmény egy közönséges városi galambtól, hogy hagyja magát körbeporszívózni.
Aztán persze a vízzel való lesikálást már csak a szemben lévő fáról nézte, tökéletesen elkeseredve.
Nagyon siettem a sikálással, és nem bántott a lelkiismeret, mert odasütött az erkélyre a nap és baromi meleg volt : tudtam, hogy semmi bajuk nem lesz a tojásoknak egy negyedóra alatt.
Abban pedig biztos voltam, hogy nem riasztom el a Foltost végérvényesen, mert tudja szegény, hogy nem akarom bántani.
Az erkélyek lesikálása és rendbetétele után következett némi rendrakás a kisszobában, ami ugye egész télen nem volt használatban, és leginkább szárítóként meg raktárként szolgált (képzelheted…), aztán meg a szokásos heti nagytakarítás a kalitkában, végül pedig porszívózás az egész lakásban.
Utóbbit a pincurkáim kivételesen egész jól viselték, mert közben zajlott az ismerkedés a hintával – ami ugyan a munka tempóját jelentősen csökkentette, de annyi baj legyen, elvégre szünet van.
Azért mire mindezt letudtam, túl sok élet már nem maradt bennem – de még nem voltam egészen elégedett a teljesítményemmel. Épp ezért elvonultam a fürdőszobába pedikűrözni. Ez is az utálatos tevékenységek közé tartozik nálam, úgyhogy felér egy nagytakarítással.
Előbb persze hosszasan enyelegtem a madárkákkal, hogy elnézzék nekem a kalitka ajtajának bezárását és a jó másfélórás távollétet.
Csipike így se nézte el…
Még szinte ki se mentem, ő már földhöz vagdosta az összes létrát és vödröcskét, mert hát hogy képzelem én azt, hogy őt csak úgy itt hagyom ?!
Szörnyű a kis boszorkány !
Amilyen nehezen barátkozott meg velem, most annyira ragaszkodik hozzám. Ha rajta múlna, én egész nap el se mozdulhatnék a kalitka mellől, sőt a kezemet se vehetném ki belőle, mert ő csak úgy érzi jól magát, ha a tenyeremen trónol.
Már enni is csak úgy szeret, hogy az ujjamon ül közben.
Sőt ! Valamelyik nap kitalálta, hogy a fürtös kölesről a szemeket belecsipkedi a tenyerembe, és csak akkor kezdi el eszegetni, ha már jó sok összegyűlt.
Azóta így csinálja…
Imádja az ujjaim közül kibányászni az ici-pici köleskéket, és közben csak úgy fúrja a kis fejét a kezembe.
Nem is lesz ennek jó vége – mert sajnos a tavaszi szünet sem tart örökké, és Csipi Madár nem fogja megbocsátani nekem, ha újra itt hagyom majd fél napokra egyedül.
Na jó… Muszáj abbahagynom, mert mindjárt éjfél van, és én még nem is mosakodtam. Pedig az erkélytakarítás után alighanem van mit lemosnom magamról…
(2007)
Kommentek