Nemhogy a madarak – én is éreztem a földrengést, csak azt hittem, hogy ez valami újabb dili. Pszichoszomatikus tünet… Éppen reggeliztem – úgy délután három óra körül. 

De nem is az érzés volt a furcsa, hanem a HANG. 

Mintha a fölső vagy az oldalsó szomszédtól jött volna, és mintha valami zuhant volna tompán – de nem tudom meghatározni. Pont az volt benne a félelmetes, hogy nem hasonlított semmihez, pedig elég jól ismerem a ház hangjait, mivel itt élek hároméves korom óta. 

Mindenesetre megijedtem – sokkal jobban, mint amennyire a hang erőssége indokolta volna. Nem volt túl nagy robaj, csak valahogy félelmetes. 

Madárkáim abban a pillanatban abbahagyták az önfeledt csivitelést, és mire berohantam megnézni, hogy mi történt, addigra fölmenekültek a kalitka hátsó falán lévő kölescsipeszekre, ahova mindig akkor mennek, ha félnek valamitől. 

Berohanni pedig azért rohantam be (na jó… a rohanás azért talán túlzás), mert a második ugyanilyen hang már ijesztőbb volt, mint az első.

Azt hittem, valami puffant az egyik erkélyem tetején – de valahogy beleremegtek a falak is. El nem tudtam képzelni, mit csinál odafönt az öreg szomszéd… 

Arra is gondoltam, hogy valami petárda esett be az erkélyemre – de persze annak éles hangja van, ez meg tompa volt.

Átszaladt az agyamon az is, hogy ilyen lehet a földrengés – de ez csak egy kóbor gondolat volt, olyasmi, mintha azt mondtam volna, hogy itt a világvége. Nem is foglalkoztam vele, mert épp a reggelimre figyeltem. 

A kisszobába éppen csak bepillantottam (mivel ugye ott hideg van) : láttam, hogy megvan az erkély teteje és égni se ég semmi, így mentem is vissza a konyhába.  

Madárkáimnak mondtam közben, hogy nem tudom, mi volt ez, de nem kell félni – ők azonban ezt nem hitték el. Sokáig csöndben voltak, és egész délután valahogy furcsán viselkedtek. Órákig nyitva volt az ajtó, de nem akartak kirepülni a kalitkából. 

Hallottam aztán evés közben, hogy kint az udvaron nagy a szövegelés ablaktól ablakig : szándékosan nem figyeltem oda még annyira sem, amennyire megtehettem volna (most már persze bánom), mert azt hittem, megint én vagyok műsoron, hogy a karácsony örömére újra elkezdtem etetni a galambocskákat. (Csak ideiglenesen !!!) 

Hogy földrengés volt, azt este közölte velem Gabó barátnőm.  

Azóta is meg vagyok rémülve kellőképpen – de próbálom magyarázni magamnak, hogy emiatt kár pánikolni, mert úgysem lehet kivédeni. Ha az van a számomra megírva, hogy a házunk romjai alatt kell elpusztulnom, akkor ott fogok – úgyse tehetek ellene semmit.Csak a madárkákat sajnálnám… 

Részemről ennyi a földrengés hiteles története. 

Holnap azért majd megnézem közelebbről és alaposabban a kisszoba erkélyét, mert onnan jöttek a gyanús hangok – legalábbis nekem úgy tűnt. De mire Gabó felvilágosított, hogy mi volt ez tulajdonképpen, addigra már régen besötétedett, és nem láttam az erkélyből semmit.

Eszedbe ne jusson levinni szegény kutyit a kerti tűzijátékra !!!!!!!!!

 Sőt inkább azt mondanám, hogy időben menekülj el vele valahova – csak persze nincs hova, mert ilyenkor nehéz olyan helyet találni, ahol biztosan nem durrogtatnak. 

Készülj fel a legrosszabbra : iszonyú pánikba fog esni a kutya a durranásoktól ! 

Én is reszketek már előre, mert újabban a mi udvarunk sem olyan csendes, mint eddig volt, sőt az új szomszédok között is akad egy-két hangoskodó bunkó, akikből még a petárdát is kinézem. 

Napok óta ezen rágódom, hogy mit csináljak a madárkákkal : mit terítsek rájuk, hogy meg se fulladjanak, de valamennyire védve is legyenek a durranásoktól ? Nekik egy közeli petárda szó szerint az életükbe kerülhet. 

Majd mindjárt utána is nézek a Háziállat Magazinban, hogy adnak-e valami tanácsot a szilveszterrel kapcsolatban. Ez bizony nagy probléma minden állatosnak ilyenkor. 

Szegénykéim (a tegnapi nagy viháncolással ellentétben) már most olyan csöndesek és bágyadtak, mintha a végüket éreznék. De remélem, valahogy sikerül majd megúsznunk ezt az átkozott szilvesztert…  

Na nézd : végül így bírtam megoldani a problémát.

Még a fenekem alól is kivettem a kispokrócot, hogy annyival is több legyen rajtuk. (Mert persze azokat lusta voltam előszedni, amik az ágyneműtartókban dekkolnak.) 

A szokásos kék fürdőlepedő tetején a kispokróc, azon egy nagy pokróc – és minderre még a valamikori ágytakaró, amit szükség esetén előre is le lehet hajtani, a legvadabb petárdázások idejére... 

Azt talán mondanom sem kell, hogy arany madárkáimra nem a petárdák hozták a szívbajt, hanem én, amíg mindezt megalkottam a fejük fölé.

Szegény Csipi le is repült a hintáról, és ki akart menekülni a kalitkából - ami eddig még sose fordult elő vele. 

Végül azonban beletörődtek, hogy ez egy ilyen éjszaka...

Azt gondoltam, hogy majd egy idő után leszedem róluk a plusz takarókat - de végül is nem merem, mert még mindig petárdáznak itt-ott, pedig már fél kettő van.

Remélem, nem fulladnak meg nekem reggelre... Elöl nincs lehajtva a takaró. 

Nem volt nagyon vészes a durrogás éjfél körül - de azért nem ártottak ezek a kis óvintézkedések. Legszívesebben én is bebújnék oda abba a jó kis barlangba, amit csináltam nekik.  Ha oda nem is, de az ágyikómba tényleg bebújok lassacskán... 

BÚÉK - hozzon Neked mindenféle szépet és jót ez az új évecske !!!

(2007)