Hát ilyenek vagyunk, amikor szeretjük egymást...

De sajnos úgy tűnik, hogy ez már a múlt.

Arany madárkáim meg vannak őrülve (pontosabban csak Csipi, a szőke nő) :ész nélkül veszekszenek és üldözik egymást.

Pontosabban Csipi üldözi Csupikát.

Akárhova megy az a szerencsétlen, Csipi mindenhonnan elzavarja : csipkedi a kis lábát meg a hátát, meg egyáltalán, ahol éri.

Annyi haszna van a dolognak, hogy így legalább használják a szárnyaikat : a nagy veszekedés közben ide-oda üldözik egymást kalitka-szerte.

Viszont az meg nagy baj, hogy Csipi nem engedi enni szegény Csupikát.

Most leoltottam a kislámpáikat, hogy hátha így elcsöndesednek - de a vége az lesz, hogy Csipit visszateszem büntibe a kis kalitkába.

Holnap meg fogja ölni nekem Csupikát, mire hazajövök...

Én meg egy gyilkossal nem szeretnék együtt élni.

Szörnyű !!!

Szegény Csupinak se ennie nem szabad, se hintáznia.

Van ugyan máshol is kaja, de oda meg ugye nem hajlandók lemenni - még Csupika sem, szorongatott helyzetében.

Nem hát, mert akkor elismerné, hogy Csipi van fölül - elhelyezkedés szempontjából is.

A fene a jódolgukat !

Majd mindjárt tényleg kiveszem újra a hintát is meg a fölső botot is - aztán akkor mind a kettő alul lesz.

El nem tudom képzelni, hogy mi ütött beléjük, mert idáig viszonylag békésen megvoltak.

Állítólag akkor tépik egymást a madarak, ha kevés a helyük.

Hát nekik nem volna kevés - ha hajlandók lennének kihasználni az egészet.

Így mondjuk tényleg kevés, hogy csak egyetlen rudat és egyetlen hintát használnak...

Na csak hallottad volna azt a felháborodott és elkeseredett kárálást, ami a hinta és a fölső ülőbot likvidálását követte !

Őrült ide-oda röpködés után végül is megtalálták az egyik alsó ülőkét - de persze ott is ugyanaz volt a helyzet, mint a fölsőn : Csipi ült a köles felől, pár szemet be is kapott, szegény Csupika meg csak nézte.

Csupi azóta is ott ül a bot közepén, teljesen elveszetten, Csipi meg röpköd és akrobatát játszik a rácsokon, miközben harsányan veszekszik velem.

Ő legalább jól megmozgatja ma a szárnyacskáit, az biztos !

Szegény kis Csupi csak nézi, és néha nagy bátortalanul válaszolgat. Most éppen a kölest bámulja, de odamenni nem mer.

Biztos jó nagy trauma volt nekik megint ez a változás - de hát nem nézhetem tétlenül, hogy egyetlen ülőkén szoronganak és éhen meg szomjan fognak pusztulni nekem !

Az alsó ülőkék elég közel vannak a kalitka aljához : innen talán majd hajlandók lesznek oda is lemenni. Bár ki tudja...

Csupiért a szívem szakad meg : úgy ül ott, mint a bánat eleven szobra.

Szegény kicsi madaram !

Nem tudom, mi lesz, ha így marad a helyzet, és Csipi bántani fogja őt.

Az egyiket akkor alighanem vissza kéne majd vinni - vagy nem tudom, mit csinálni vele...

Ahhoz azért nem volna lelkem, hogy beadjam az Árkádba állami gondozottnak.

Még reménykedem, hogy talán mégis jobb belátásra tér Csipike.

Úgyhogy öröm, az változatlanul nincs, egy darab se...

*

Megette a fene az egészet : tényleg nem olyan egyszerű következetesen nevelni a gyereket !

Arany madárkáim kiütéssel győztek : kiharcolták maguknak, hogy visszakapják a fölső botot meg a hintát.

 Ugyanis tök mindegy volt : az elképzelésem nem jött be, és csak fölöslegesen szenvedtek szegények.

A képeken látható hülye pózokban ücsörögtek órákig (meg még ennél is lehetetlenebb helyeken), de az alsó rudakra le nem mentek volna világ kincséért sem !

Vagyis semmit nem nyertem a kedvenc helyeik kivételével, ők viszont elveszették a kényelmüket meg a biztonságukat.

Arany Csupikám közben két tálkában is fölfedezte a magocskákat, és eszegetett is belőlük egy keveset (végre !!!), ám ennek sem sokáig örülhettem, mert a disznó Csipi azonnal odarepült és elüldözte Csupikát - noha ő maga aztán nem óhajtott enni a tálkákból.

Ilyen kis undok !!!

Most is terpeszkedik a hintán, és veszekszik Csupival, aki már vagy egy órája szorong a mézes karikán (ahogy a képen látod), és nem mer lejönni onnan. Segíteni meg nem merek neki, mert már így is teljesen ki van készülve. Most már a Csipitől is fél, nem csak tőlem.

Szörnyű !!!

Kíváncsi vagyok, hány ÉLŐ madaram lesz holnap, mire hazajövök...

Egy tündér vagy, hogy képes lennél vállalni még egy gyáli kirándulást - de egyelőre magam se tudom, hogy mit akarjak.

Csupikát vigyük vissza, aki teljesen ártatlan ?!

Csak azért, mert Csipi a szebb ?!

Na nem !!!

Ha egyáltalán - akkor Csipit kéne visszavinni - de pont szegény Csupi az, akire nem is vágytam igazán.

Képzeld el, mi lenne itt, ha úgy csinálnánk, ahogy Te mondod - és ahogy eredetileg akartuk !

Hiszen Csipi még Csupikát is üldözi - hát akkor mit művelne a kis kékkel, aki még Csupinál is kisebb ! Azt talán agyon is ütné egyből !

Maximum azt lehetne csinálni, hogy mind a kettőt visszavinnénk, és elhoznánk egyedül a kis kéket - de valahogy ezt sem szeretném.

Tök szégyen lenne.

Meg hát azért ezek mégiscsak érző kis lelkecskék - nem lehet velük úgy bánni, mint a tárgyakkal.

Úgyhogy köszönöm az önfeláldozásodat - de nagyon remélem, hogy nem élek majd a felkínált lehetőséggel.

Ha meg mégis, akkor igenis Csipit fogjuk visszavinni, bármennyire szép és értelmes is (mert az !!!) - és megmarad Csupika egyedül, mivel a kettő közül ő a szenvedő és kiszolgáltatott fél.

Arról meg nem tehet, hogy nem olyan különleges... Én se vagyok az.

Hát ennyi...

Most ülnek végre egymás mellett a hintán - de én tök bánatos vagyok a jövőt illetően.

Úgy döntöttem, hogy a sorsra bízom.

Viszont ha Csipike megöli nekem Csupikát, akkor őt nem tartom tovább egyedül, az biztos.

(Valószínűleg elolvasta, amit most írtam, mert hirtelen veszekedni kezdett, noha eddig csöndben volt.)