Jelentem : végképp letettem arról, hogy akár csak hasonlítsak is egy normális emberre. Itt ülök délután háromkor, és valójában még meg sem kezdtem a napot, ugyanis eddig nem sikerült túljutnom a reggeli szertartásaimon.

Hogy mit csináltam órákon keresztül, azt nem tudom. Tízkor ébredtem (a franc a lusta lelkemet !), aztán még úgy félig kómában nekiálltam rendet csinálni a madárkáim körül. Nagy merényletre készültem ellenük, de szinte nem is vették zokon a zaklatásomat : a komód tisztességes letakarítása érdekében átköltöztettem a birodalmukat a két fotel közötti kerek asztalkára. Fel voltam rá készülve, hogy meg fognak őrülni ettől az akciótól – ezzel szemben szinte szavuk sem volt hozzá.

A porszívózást, rendezkedést inkább némi érdeklődéssel szemlélték, és eszükbe sem jutott megsértődni. A komód megkapta a tegnap vásárolt parafa-táblát a kalitka alá, hogy így talán majd kevesebb magocska jut a terítőre és a politúrra.

Sajnos az IKEA nem olyan méretben árulja ezt a táblát, amilyenben a többi üzlet : én 50x70-eset szerettem volna, de ez csak 49x64-es. Végül is nem rossz – de azért majd veszek másikat, ha valahol találok olyant, amilyent elképzeltem. Az a pár centi is sokat számít az eredmény szempontjából – bár persze már ez is nagyon jó szolgálatot tesz. 

Csináltam tehát éhgyomorra gyönyörű rendet és tisztaságot – ami azóta persze a múlté, mert a makulátlanra porszívózott padlón mostanra megint elég sok lett a magocska. De most már nem nyúlok hozzá, míg nem használhatom a tegnap vásárolt édes kis morzsa-porszívót. 

Jól becsapódtam vele : csak itthon, a használati utasítás böngészése közben derült ki, hogy nem lehet azonnal kipróbálni. Az első használat előtt legalább 16 (!!!) órán keresztül tölteni kell az aksiját. Az meg ugye nem én vagyok, aki úgy hajtja álomra a fejét, hogy közben a konyhában szopikázza az áramot a porszívócska… Így tegnap kilenc órát lógott a konnektoron, és ma is kell még neki legalább hetet. Már csak emiatt is illett volna korábban ébredni – de hát nem sikerült. 

Amúgy pedig madárkáim nevelgetésével voltam leginkább elfoglalva. 

Csupika VÉGRE fölfedezte az egyik alsó botot és a mellette található gyönyörű kölesfürtöt – de azt hiszed, szabad volt ott lakmároznia ?! Hát nem ! A sárga boszorkány rögtön utánarepült, és  - mivel baromira meg volt sértve, hogy nem ő találta meg ezt az újabb jó kis helyet – azonnali hatállyal visszaparancsolta Csupikát a fölső botra, ahonnan kirobbantani sem lehet őket.

A fene a jó dolgát !!!

Mikor én meg azt se tudom, mit találjak már ki, hogy a kalitka többi részébe is elcsalogassam őket ! De hiába : amit nem Csipi fedezett föl, az még nincs fölfedezve. 

Csupikám használatba vette az egyik létrát is, aminek a tetején tükör van : abszolút szabályosan, úgy mászott föl rá, mint aki világéletében létrákon sétált. A legfölső fokon állva hosszasan magyarázott a tükörképének (bár azt hiszem, egy kicsit meg is ijedt tőle), ám nem sokáig művelhette mindezt, mert onnan is le lett parancsolva. Semmi olyan helyre nem szabad mennie, amit még Csipike nem szentelt föl felséges lábacskáival. Ilyen egy diktátor !

Délután Csipi a frászt hozta rám, mert neki is megakadt valami a csőrében, mint a múltkor annak a szerencsétlen galambnak. Mégcsak segíteni se tudtam volna rajta, mert annyira azért nem vagyunk jóban egyelőre, hogy hagyja magát megfogni.Megint megbizonyosodhattam róla, hogy nagyon értelmes madárka, mert pillanatok alatt végigpróbált mindent, ami a kalitkában erre a célra megfelelőnek tűnt.

Kereste szegénykém, hogy mibe tudná beleakasztani azt a valamit, ami a csőrébe ragadt. (Látszani nem látszott semmi.) Végül mégis Csupika mentette meg : amikor már minden lehetséges eszközt kipróbált, ment Csupihoz, hogy segítsen neki. Csupi aztán tényleg ki is szedte a csőréből, ami nem oda való volt. 

Látványnak viszont elég szörnyű volt, amíg mindez elrendeződött. Szegény Csipi baromi ideges lett egyik pillanatról a másikra : ugrált és röpdösött a szerencsétlen össze-vissza a kalitkában – Csupi meg csak riadtan nézte, és segített neki sírni. 

Nem igaz, hogy milyen hamar megvan a baj ! Vagy a köles szára lehetett a bűnös, vagy valami magocska vagy kagylócska a mézes rúdról. De hát szemenként mégsem ellenőrizhetem a kölest, mielőtt eléjük teszem ! (Annál kevésbé, mivel fürtös – de a szemeset nem hajlandók megenni.)Törhet a frász, mert ilyen alapon akár meg is fulladhat nekem bármikor bármelyik.

Nehéz kenyér ez a babagájnevelés !!! 

Viszont hatalmasat fejlődtünk ma, mert délután végre Csipike is áldását adta a középső ülőbotra – és végül annyira tetszett nekik, hogy azon ücsörögtek szinte egész este. Ez önmagában nem olyan nagy szám, de végre fölfedezték (amit én direkt így találtam ki), hogy a fölső ágról remekül le lehet repülni a középsőre, és viszont.

Hogy itt aztán mi volt, Jézusmária !!!

Csak úgy csattogtak a szárnyacskák, szünet nélkül ! Baromira élvezték, hogy végre van hol röpködni. Most már nagyon szépen, szabályosan repül mind a kettő – nem csak úgy oda, ahova sikeredik. És már nem is verdesnek össze-vissza a szárnyacskáikkal, mert megtanulták, hogy hogyan kell elindulni. 

Jó lenne kiengedni őket, hadd gyakoroljanak és ügyesedjenek – de egyelőre még nem lehet, mert félnek tőlem. Nem tudom, ez mitől függ, mert néha már egész jól tűrik azt is, hogy benyúlkálok a kalitkába, máskor meg ha csak meglátnak, elmenekülnek a fal felé.

Ma alighanem hazavágta őket a szép új porszívó este : azzal is jól becsaptak, mert én ugye egy CSENDES példányt szerettem volna venni – és ez a sunyi kis Philips valóban csendesnek mutatkozott a Sugárban, amikor kipróbáltam.

Na de miért ???
Hát azért, mert már alig volt benne élet !

Így viszont, hogy alaposan fel van töltve az aksija, sokkal hangosabb, mint a nagy porszívó, amitől délelőtt egyáltalán nem is ijedtek meg a gyerkőcök.

Amúgy remek kis darab (mellesleg baromi drága is volt), de hát nem sokra megyek vele, ha a frászt hozza a madárkáimra. Végig sírtak szegénykéim, míg porszívóztam körülöttük – és szerintem emiatt féltek aztán tőlem egész este.