A gyerkőcök még hivatalosan nem ébredtek föl, mert nem vettem le róluk a takarót. Gondoltam, előbb szellőztetek egy kicsit. Ez most elég bonyolult, mert nem merem itt a nagyszobában rájuk nyitni az ablakot – úgyhogy csak a konyhából jön be némi ájer. A kisszoba jobb volna – de azt meg azért nem merem kinyitni, mert akkor a szegény galambocskák azt hiszik, hogy etetés van.

Majd ezt még ki kell találni, hogy hogyan legyen… Talán teljesen le kéne takarnom őket (elölről is), de ekkora gazságra eddig még nem vetemedtem. Nehogy már megfulladjanak közben az én kis drágáim !  

Na nézd : végre egy tükrös kép !!!

Nagyon megszenvedtünk érte mind a ketten (mármint Csipi meg én), de szerintem megérte !

Hogy ő mit gondol erről, szegénykém, azt nem tudom.

Madárkáim etetése kissé elhúzódott ma, ugyanis cseréltem a(z érintetlen) körtét egy olyan edénykében, ahol nemigen szoktam nyúlkálni, és ettől Csipikém hisztériás rohamot kapott. Ehhez jött még aztán a fényképezés… 

A végén már tényleg baromira sajnáltam szegényt, mert rég a közelükben sem voltam, de az én kis sárga boszim még mindig szívet tépően panaszkodott és sorolta a sérelmeit.

Annyira el volt keseredve az istenadta, hogy utána egy félóráig vígasztaltam. Szerintem értette – és végül nagy kegyesen (talán) megbocsátott nekem. De azért még tartja a három lépés távolságot… 

XCsupikát mindez nem érdekli : ő egy abszolút pacifista, szelíd lélek, aki nem akar megbántani egyikünket sem.

A kezemtől különösebben nem esik pánikba, haragudni nem haragszik, Csipit viszont puszik és simogatások tömegével vígasztalja.

Tök jó fej !!!

Pedig amúgy milyen kis mafla…Most éppen szorgalmasan röpköd ide-oda a két bot között, mert a ronda sárga őrmester ezt parancsolja neki. Közben még veszekszik is vele, pedig Csupi mindent megtesz, ami telik tőle.

Nem tudom, mi nem tetszik a házsártos boszorkánynak.

Csupika csak csendesen panaszkodik, hogy na de hát mit kéne még csinálnia ? Közben úgy néz Csipire, mint a hívők a szentképre.