A levelecskéd benne van a blogocskában. Igaz, hogy régi levelecskék – de hát Istenkém : minden egyszerre nem megy… 

Ha ez vígasztal : magammal se foglalkoztam ma sokkal többet, mint Veled : este kilenckor ültem le REGGELIZNI. Addig nem is ettem egyáltalán, csak egy kis mogyorót. 

Hiába – az alkotás nem megy áldozatok nélkül !  Nem olyan egyszerű ám blogocskát írni !!!

Vagy csak én vagyok hülye… Már csak ezért is bele kellene vágnod Neked is : hogy kiderüljön, bennem van-e a hiba.

Ma megint beleütköztem egy csomó technikai akadályba. Láthatod is, ha megnézed a regényemet, hogy némelyik nap szép, némelyik meg ronda.

Hogy ez mitől függ, nem tudom. Néha úgy menti el a rendszer a művemet, ahogy én megszerkesztettem – máskor meg egybe írja az egészet, bekezdések nélkül.

Tök ciki !!!!

Hát ki a fene olvasna el egy ilyen zagyvalékot, ami nincs tagolva ???!!!! Már egy csomó napot újra kellett szerkesztenem emiatt – de még így se mindegyik hagyta magát.  

Egyébként Csipike ma önszántából rálépett az ujjamra, és kegyeskedett megengedni, hogy fölrakjam a hintára. Kis tündérem – meg volt ijedve, és szorult helyzetében megszelídült.

Ugyanis előtte beesett a kalitka jobb alsó sarkába – de hogy ezt hogy csinálta, azt el se bírom képzelni. Amikor kimentem bagózni, még mind a ketten a fölső hintán ültek – aztán csak a puffanásra rohantam be.

Nem tudom, mit csinált azon a fertályon és hogy került oda. A hintáról oda nem lehet esni – meg hát miért is esett volna le róla ?

Talán a kis létrán csúszott meg a lábacskája – de hogy mit keresett a létrán, mikor előtte már elvonult aludni, azt megint csak nem értem. 

Mindegy – úgy tűnik, az ijedségen kívül más baja nem lett. Utána viszont nagyon aranyosan panaszkodott Csupinak is meg nekem is – és közben vágyakozva tekintgetett föl a hálóhintájukra.

Ő amúgy föl tud repülni, de most valahogy rossz szögben állt a hinta : pont merőlegesen az ülőbotra. Így Csipike felmérte (nagyon helyesen), hogy a feladat megoldhatatlan – és azt is azonnal megértette, hogy segíteni akarok neki.

Szépen rácsücsült felséges lábacskáival az ujjamra, és békésen tűrte, hogy liftezünk a hintára. Azonnal átlátta, hogy az ujjamról rá kell lépnie a hintára.

Csipike az egyetlen géniusz a szőke nők között ! 

Csupival mindezt nem lehet megcsinálni : neki is akartam már segíteni párszor (és nem is az ujjammal), de ő nem érti, hogy mit kéne csinálnia.

Csipi lassan már a szóból is ért – de komolyan !!! 

Úgy veszem észre, nemsokára beszélni is fognak. Próbálgatják már mondani, hogy Csipi meg Csupi. Bár leginkább szerintem PITYU-t mondanak – noha ezt a szót tőlem garantáltan sose hallották. 

Na most már aztán egy szót se karácsonyig !
Ennyi idő alatt vagy két napot megírtam volna a blogban !!! 

Képzeld: október 25-ről és 26-ról nem találtam egyetlen levelet sem a madárkák dolgairól. Hát mi a fenét csináltam én azon a két napon ?????

(2006)