Megint egy ronda hétfő… 

Már reggeltől borzasztó bánatos voltam, hogy arany picinyeimet kénytelen vagyok magukra hagyni – bár meglehet, hogy ők ezt távolról sem érzékelik akkora csapásnak, mint én. 

De ma tényleg nehéz szívvel hagytam itt őket, mert egész délelőtt meg voltak kergülve. Nem tudom, mi ütött beléjük : össze-vissza zavargászták egymást kalitkaszerte, és hol egyik, hol másik búbolta meg a másikat. 

Az eddigi gyakorlathoz képest a helyzet a visszájára fordult : most inkább Csupika bosszantotta Csipit.

Csipkedte a lábát, csőrébe kapta a farkát, rákoppintott a fejecskéjére – egyszóval igyekezett visszaadni mindazt, amit idáig Csipitől kapott. Csipi meg úgy méltatlankodott és olyan elkeseredetten panaszkodott nekem, mintha ő sose művelt volna hasonlókat. 

Nem tudtam mire vélni a dolgot, mert apróbb nézeteltérésektől eltekintve a madárkáim általában jól megvannak és szeretik egymást.

Lehet, hogy ez csak addig tart majd, míg Csupi is utol nem éri Csipit méretben és ügyességben ?

Vagy talán csak a készülődő esőt érezték és attól voltak ilyen nyugtalanok ?

Mindenesetre nagyon aggódtam, amiért hadiállapotban kell itt hagynom őket. 

Pedig az este olyan idilli békében aludtunk el, amilyen már régen volt a kalitkában.A Sárga Fúriának megint szeretet-rohama volt : legalább félórán keresztül enyelegtünk, mielőtt elvonult volna a hálóhintára. 

Jött oda hízelegni a bot felém eső végére, dörgölőzött a rácshoz, hogy minél közelebb legyen hozzám, és számtalan puszit kaptam a kisujjamra, amit bedugtam az orra elé. 

Csak persze szegény Csupi mindebből kimaradt. 

Amikor Csipike úgy dönt, hogy egy kicsit szóba áll velem, akkor Csupinak még a környékünkre sem szabad jönnie. A kisasszony nem osztozik !

Amikor Csupit szeretgeti, akkor engem üldöz el, amikor meg engem kényeztet, akkor Csupinak kell más helyet keresnie. 

Ebben csak az a szomorú, hogy Csupikával egyáltalán nem tudok közelebbi kapcsolatba kerülni, mert ha csak egy szót szólok hozzá a hízelkedős hangomon, Csipi máris közbelép és szétzavar minket. 

Olyan nincs, hogy mi egymással foglalkozzunk, amikor ő is jelen van !

Elvégre mindketten láthatjuk, hogy hármunk közül ő a legszebb, legokosabb, legügyesebb és legminden : kutya kötelességünk csak vele foglalkozni és csakis őt imádni ! Aztán majd ő eldönti, hogy éppen melyikünk hódolatát kegyeskedik elfogadni. 

Mindegy : tegnap este annyira aranyos volt a Féltékeny Fúria, hogy még az irigy önteltségét is elnéztem neki. Pontosabban eszembe se jutott…

Pillanatok alatt elolvadtam a gyönyörűségtől, hogy kissé öntörvényű madárkám egy félórára kegyeibe fogadott.

Szinte hihetetlen, hogy milyen kedves és bájos tud lenni ez a raplis kis boszi, ha éppen olyan a hangulata !

Mintha nem is ugyanaz a madár lenne! 

Ma este pedig már a repetát is megkaptam a tegnapi nagy kényeztetésből. 

Hála Istennek : két EGÉSZ és élő madarat találtam, illedelmesen a boton ücsörögve, amikor hazaértem. A kalitkában sem láttam semmi nyomát nagyobb harcoknak.

Csipike pedig előadta ugyanazt, amit tegnap este : dörgölőzőtt a rácshoz, mintha ki akarna jönni hozzám, és óvatos kis harapások tömegével kényeztette a kisujjamat. 

Később volt ugyan egy kis birkózás (le is estek mind a ketten a botról a kalitka aljába), de némi feddés után nagyjából helyreállt a béke, és mióta írkálok itt mellettük, jobbnál jobb mutatványokkal szórakoztatnak, hogy még véletlenül se juthassak soha a krónika végére. 

Ötpercenként fel kell állnom fényképezni, mert elképesztő dolgokat művelnek a mézes karikán. Csodálatosképpen ma nem bánják, hogy villog a vaku. Viszont a mézes karikából lesz megint nagy összeveszés : kénytelen leszek levenni a helyéről talán még ma este, mert a teteje már annyira elvékonyodott, hogy szerintem balesetveszélyes.

(2006)