Csacsi Csipi madaram !!!
Hát nem lepottyant nekem a kalitka aljába ?!
Na és honnan ???
Hát a kölesfürtről !
Ugyanis hintának használta a kis drágám…
A dolog úgy esett, hogy különlegesen szép, kövér és hatalmas kölesfürtöt akasztottam be nekik reggel a legkedvesebb helyükre : tudtam, hogy sokára jövök haza, legyen közben mit nassolniuk.
Annyira nagy volt a köles, hogy nem is a végénél, hanem úgy a fölső harmadánál csíptem el a nyakát : gondoltam, arany kis artistámnak lesz annyi esze, hogy a csipesz fölötti részt a rácson kapaszkodva fogja csipegetni, és ez a móka majd még külön el is szórakoztatja.
Nagyjából igazam is lett, de persze Csipikém fantáziája ilyen ügyekben messze túlszárnyalja az enyémet : bizonyára csipegette is a köles fölső részét, de aztán rájött, hogy ennél sokkal izgalmasabb dologra is lehet használni.
Miért kéne neki a rácson kapaszkodnia ?
Az már tök unalmas !
Olyat még a Csupi is tud !
Hát hiszen ott van maga a köles !!!
Az legalább hajladozik az ember (illetve madár…) feneke alatt : így egyszerre lehet hintázni és falatozni !
Én persze kevéssé díjaztam az ötletet : mondtam Csipinek, hogy baj lesz, mert a köles láthatóan nem volt annyira elragadtatva a neki szánt szereptől, mint az én találékony madaram.
Csipikém csak vigyorgott rám a félelmetesen hajladozó fürtről, és egyáltalán nem osztotta az aggodalmaimat.
Aztán mikor a köles azonnali hatállyal felmondta a szolgálatot, akkor persze megszeppent az én vakmerő kis artistám.
De csak egy pillanatra – hála Istennek !
Azonnal felmérte, hogy én sokkal jobban meg vagyok rémülve, mint ő : a következő másodpercben már fönt trónolt a sajnálatosan megürült csipeszen, és onnan vigyorgott le rám huncut képpel, hogy jól van, Mami, hát nem is történt semmi.
Még puszit is adott, sőt nem is egyet, az ujjamra, hogy megvígasztaljon.
Nálam jobban csak Csupika ijedt meg.Eszét vesztve szaladgált ide-oda a kedvenc botjukon, verdesett a szárnyacskájával, és Csipi helyett sírt, mintha ő pottyant volna le.
Majd’ belepusztult szegénykém a gondolatba, hogy az ő imádott sárga hercegnőjét valami nagyobb baj érhette.
De persze nem érte…
Bosziba nem üt a mennykő – csak el ne kiabáljam !!!
Csupi is hamar megnyugodott, hogy Csipikéje hiánytalanul megvan – és egy negyedóra múlva már úgy birkóztak, veszekedtek, kergették egymást, mintha soha nem is történt volna semmiféle zuhanás.
Ezt tehát megúsztuk – hála Istennek !
De tartok tőle, hogy zseniális madárkámat még számtalan hasonló baleset fogja érni, míg majd lassacskán (talán…) megtanulok az ő fejével gondolkodni, és időben eltüntetek a kalitkából mindent, amiről Csipikének eszébe juthat valami…
(2006)
Kommentek