Madárkáim meg vannak őrülve : iszonyú rikácsolással üldözik egymást szerte a kalitkában, és szünet nélkül röpködnek, csak úgy céltalanul, össze-vissza. 

A kalitka ajtaja már vagy egy órája nyitva van : arany Csupikám egy pillanatra rá is ült a küszöbére, de aztán megijedt a saját vakmerőségétől, és sürgősen visszamenekült biztonságosabb környékre. 

Pedig most már tényleg szükségük lenne a hosszabb és komolyabb röpködés lehetőségére, mert kissé túlteng bennük az energia. Tegnap is órákig röpködtek ide-oda lefekvés előtt – de akkor ugye nem nyithattam ki az ajtót, mert nem kockáztathattam a saját időbeni elalvásomat.Ma viszont ráérnék hajkurászni vagy kiböjtölni őket, de hiába : a szabadságtól félnek, noha a kalitka szűk már nekik. 

Csipi valószínűleg azért rikácsol és szitkozódik folyamatosan, mert nem bírja megbocsátani nekem, hogy szembesítettem a saját gyávaságával.

Ugyanis pontosan látja, hogy nyitva van az ajtó, izgatja is a fantáziáját, mert folyton körülötte röpköd – de kijönni nem mer, noha úgy tűnik, hogy nagyon is kedvére való volna a dolog.

Így viszont sérül az énképe szegénykének – mert mi az, hogy ő valamit NEM MER megcsinálni, amit egyébként szeretne ?! Volt már ilyen eset, de azt nyilván elfelejtette. 

Nem tudom, mikor lesznek hajlandók végre egy kicsit körülnézni a szobában… Olvastam már több helyen, hogy ez a ragaszkodás a kalitkához nem olyan különleges eset : a legtöbb madárka fél kijönni onnan. Vagy legalábbis akkor nem akar, amikor meg van engedve. Szökni biztos Csipinek is érdekesebb lenne…

Később aztán mégiscsak meglepően békésre sikeredett az este : arany pincurkáim abbahagyták a veszekedést, és agyonkényeztették egymást, sőt még engem is.  Csipitől rengeteg puszit kaptam az ujjamra meg az orromra – továbbá millió apró vízcseppet a szemüvegemre, mert őnagysága újabban medencének használja a nagy zöld itatót, és roppant boldoggá teszi a lubickolás. Hogy a kalitka aljában ott van egy kádacska, kifejezetten erre a célra, arról nem hajlandó tudomást venni. 

Azt is megállapítottam ma este, hogy Csipikém valószínűleg kócsagnak vagy sirálynak készült, csak véletlenül lett papagáj – ugyanis imád horgászni.

Se tegnap, se ma reggel nem találtam szinte egyetlen magocskát sem az itatóban, amikor cseréltem benne a vizet, mert az én kis sárga horgászom kihalászta az összeset.

Félórákig ül a vízparton (vagyis az itató melletti ágon), és gondosan kiszedeget belőle mindent, ami nem oda való. Boldogan rágicsálja az ázott kölesszemeket, és közben várja a dicséretet, hogy milyen szépen kitakarította a vizes tálkát. 

Csupika pedig azért kapott ma dicséretet, mert fölfedezte végre a kalitka bal oldalsó falát. Arrafelé eddig még nemigen járt senki.

A Nagy Felfedezéshez bizonyára hozzájárult a rusnya kis kéztörlő, amit most akasztottam fel valamelyik nap a kalitka oldalára, hogy ne világítson a madárkák szemébe a monitor. A narancssárga háttéren sokkal feltűnőbb és sokkal jobban mutat minden, ami azon az oldalon található. 

Csupi után persze rögtön ment Csipi is az új helyre : őt a létrák kevésbé érdekelték, viszont megtalálta a diódarabkákat az egyik pici etetőben. Mint utóbb kiderült, inkább csak kiszórta őket onnan (arany Csipikém imád dobálózni) – na de a felfedezés akkor is felfedezés ! 

Lassan talán majd használatba lesz már véve az egész kalitka… Úgy látszik, tényleg elég nagy nekik, ha ennyi idő kell a teljes birtokba vételéhez.

(2006)