Arany madárkáimnak megint felajánlottam a röpködés lehetőségét, mert meg vannak kergülve : ugyanazt gondoltam én is, amit Te írtál, hogy ezzel talán lecsapolhatom a fölös energiájukat. 

Csipi azonban még nagyon is emlékszik a repüléssel kapcsolatos lelki traumára : az ajtó kinyitásával csak azt értem el, hogy még dühösebb lett, mint addig volt, és úgy döntött, hogy most aztán mindent bevet, amivel bosszantani tud.

Márpedig a repertoárja elég szélesnek mondható… Legújabb műsorszáma (ezt tegnap kezdte el), hogy a nagy piros etetőből szórja kifelé a drága pénzen vásárolt magocskákat. 

Ne tudd meg, hogy mi van már a kalitka aljában ! 

Máskor péntekre se gyűlik össze ennyi mag és egyéb szemét, mint amennyit most látok – pedig még csak hétfő van. Kevéssé díjazom ezt az új hobbit, mert egyrészt kár a sok jó magocskáért, másrészt nincs időm hétközben is nagytakarítást csinálni a kalitkában. 

De még ha látnád, hogy hogyan csinálja !!! 

Először nem is értettem, mert a piros etető elég mély, és szándékosan a feléig sincs megtöltve a magokkal. Egyáltalán nem olyan egyszerű kiszórni a tartalmát – de hát Csipikém előtt köztudottan nincs akadály, ha engem akar bosszantani. Olyan ötletek bírnak születni abban a szép sárga fejében, hogy az ember csak ámul és nem hisz a szemének. 

A magszóráshoz speciel azt találta ki, hogy belehasal az etetőbe (!!!), a pocakján támaszkodik, és a két lába úgy jár hátrafelé, mint a motolla. Olyan sebességgel kaszál, hogy nem is látom a lábai mozgását, mert összefolyik a szemem előtt, mint amikor valami propellert megpörgetsz. 

Elképesztő ! 
Hogy miért csinálja, el nem tudom képzelni.

Számtalanszor megvizsgáltam, megszaglásztam a magocskákat, hogy talán nem ízlik Csipinek a menü, és azért igyekszik megszabadulni tőle – de nem észleltem semmi gyanúsat. Különben is pont ezen az etetőn szoktak összeveszni, mert mind a ketten ebből esznek szívesebben. (Nem ugyanaz a keverék van a két nagy etetőben.) 

Hát szóval : ez a legújabb produkció. Igen mérsékelten tudom csak díjazni – épp ezért feltehetően sokáig marad majd műsoron. 

De ma elegem lett egy idő után : mikor már hatodszor ugrottam föl ugyanezért (és Csipi mindannyiszor pontosan értette, hogy miről van szó), egyszerűen fogtam és kivettem a piros etetőt a kalitkából. 

Csipike ettől legalább félórára mély depresszióba süllyedt, és azóta is meg van sértve, noha a tálat régen visszatettem. Nyilván úgy ítélte meg, hogy nem szép, sőt kifejezetten tisztességtelen dolog visszaélni az erőfölényemmel, mikor ő csak egy ici-pici kismadár, és minden találékonyságára szüksége van, hogy mégis fel tudjon bosszantani egy ilyen nagy benga szárnyatlant. 

Bár tegnap láttam még ennél érdekesebbet is : arany madaram fürdőkádnak használta ugyanezt a piros etetőt, a benne lévő magokat pedig víznek vagy homoknak – mindenesetre szabályosan fürdött a magocskákban. 

Hanyatt feküdt az edénykében (amiben persze el se fér), mozgatta a szárnyacskáit és minden egyéb alkatrészét, hogy minél jobban bele tudjon dörgölőzni a magokba – és mindeközben láthatóan nagyon meg volt elégedve a világgal meg benne saját magával, hogy ezt ilyen jól kitalálta. 

Mindehhez tudnod kell, hogy épp előző nap tüntettem el a fürdésre szánt homokot a kalitka alján található nagy fürdető edényből, mivel eddig egyetlen egyszer se fordult elő, hogy valamelyik fürödni akart volna – az meg pláne nem, hogy lement volna a kalitka aljába.

Most abban az edényben víz van (bár úgyse látogatják), mert előző nap meg az itatóban támadt kedve Csipikének a fürdésre. 

Szegénykém – nincs kizárva, hogy kissé koszosnak érzi magát a karnison tett látogatás óta. Nem mondom, hogy arrafelé sose járok a portörlővel – na de azért egy fehér fenekű sárga nőszemély igényeihez képest mégiscsak kétes ott a tisztaság… 

Amúgy a kisasszony megint meg van őrülve. Már régen befejeztem volna Neked ezt a levelet, ha nem kellene közben percenként felugrálnom rendet csinálni. 

Zajlik a szokásos esti műsor : Csupi sírdogál, Csipi meg üti-vágja szegényt, és elzavarja maga mellől. Persze az a kis lökött meg mindenáron Csipike mellett szeretne aludni. Nem bír belenyugodni, hogy ma ez nemigen fog összejönni. 

Aztán az előbb úgy láttam, hogy szegény Csupi már akkor is kap a fejére, ha megmarad a saját hintáján. Minden ok nélkül, pusztán csak azért, hogy nehogy véletlenül béke legyen. 

Ez volt az a pillanat, amikor tevőlegesen is közbeavatkoztam : Csipi kisasszonyt átvettem a hintáról az ujjamra (jött ellenkezés nélkül), és készültem kitessékelni a kalitkából.

Na – csak láttad volna !!!
Rögtön tudta a kis drágám, hogy mit szabad és mit nem !

A kezemről visszarepült arra a hintára, amin addig Csupika ült – és érdekes módon azóta nincs egy mukkanás sem. 

(2006)