TEGNAP ESTI LEVÉL :

Ma is kinyitottam nekik az ajtót egy órácskára, de nem éltek a felkínált lehetőséggel.

Viszont mióta visszacsuktam, Csipi baromira meg van sértve, és már el is hitette saját magával, hogy ő igenis akart volna repülni, csak én akadályoztam meg benne.

Az áldozat meg persze megint szerencsétlen Csupika : a Sárga Boszorkány rajta veri le a saját gyávasága miatt érzett dühét. Egyszer úgyis kitekerem a nyakát, az biztos !!! 

MA ESTI LEVELEK :

Madárkáim már vagy másfél órája kint vannak, és a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják a visszatérésre.

Ugyanakkor sírnak, mint aki nem talál haza. 

Akkor meg egyenesen zokogtak, amikor kihasználtam az alkalmat, és belemásztam egy kicsit a kalitkájukba rendet csinálni.

Baromira fel voltak háborodva ! 

Most meg úgy veszekszenek velem, mintha én zavartam volna ki őket a helyükről.  

Megpróbáltam megint segédkezni a hazatalálásban, de ezúttal nem volt szerencsém : eljutottunk a kalitka melletti fotelig, de onnan visszamenekültek szárnyaskáim a karnisra. Pedig most már cselekedni kéne, mert elég késő van, és gondolnom kell a szomszédokra – saját magamról nem is beszélve… 

Nem lenne túl megnyugtató, ha a pipik a karnison kívánnák tölteni az éjszakát. Már le is takartam a kalitkát, de a fürdőlepedőről sem jutott az eszükbe semmi.

Alighanem egyszerűen arról van szó, hogy fölülről és kívülről NEM ISMERIK FEL a kalitkájukat. 

Jaj szegény fejemnek…!!! 

Már nem hajszolom a dögöcskéket : legalább félórája alszanak. 

Hasonló módon sikerült hazatessékelnem őket, mint a múltkor : amikor megfelelő helyen ültek az ágakon, fogtam megint a vázát, és Csupit egyszerűen betoltam ággal együtt az ajtón.

Csipikét nem sikerült (nem ugyanazon az ágon ült), de nem is kellett : amikor látta, hogy hova érkezett, meg azt is, hogy Csupi már bent van, ő bemászott magától.

Persze nem azonnal : előbb tett még néhány kört a kalitka rácsain. Nehogy már azt higgyem, hogy azért megy be, mert én úgy akarom...! Majd bemegy magától, ha jónak látja !

De persze jónak látta szegénykém - csak nehezen találta meg az ajtót. Mondom én, hogy valami baj lehet a látásával ! 

Történt mindez közvetlenül azután, hogy elküldtem Neked a jajveszékelő levelet.

Az első próbálkozás azért nem sikerült, mert én voltam a hülye : nem ágakon ültek, hanem a váza peremén, amikor elszállítottam őket a fotelig.

Hát persze, hogy nem tudtam az ajtóhoz tenni egyiket se ! Ugyanis nem fértem oda az ágaktól... 

Na - aztán azt látnod kellett volna, hogy mi volt itt, amikor végre hazaértek !!!

Most nem az örvendezés volt a lényeg (úgy látszik, azt már tudják, hogy a kalitkát nem veszi el tőlük senki röpködés közben), hanem a HAMI !!!

Úgy estek neki egy-egy kölesfürtnek, mint aki az éhhalál széléről tántorgott vissza. Nem is ettek, hanem zabáltak ! Ilyen éhesnek még sose láttam őket. 

Keresték mindjárt a gyümölcsös tálkákat is - úgyhogy állhattam neki este tízkor (!!!) gyümölcssalátát készíteni. Csak úgy eszik meg a gyümölcsöt, ha olyan apróra van vágva, mint mondjuk a vöröshagyma a pörkölthöz - és persze kell bele dió meg mogyoró is, szintén apróra vágva. Szóval nem egy ötperces meló...

Most viszont nagyon igyekeztem, és nem is csináltam sokat - de így is elpilledtek már szegénykéim, mire kész lett.
Pedig nagyon megérdemelték volna : mikor megnéztem az időt, akkor láttam, hogy kint voltak majdnem három órát... 

Most viszont rohanok aludni, ne haragudj - mert holnap megint a frászt hozom majd a gyerkőcökre a sok hülye vekkerrel, ha nem ébredek föl félóráig a csörgésre. 

(2006)