Tegnap úgy cselekedtem, ahogy mondtad : levettem a plüss madarat a kalitka tetejéről. 

Először úgy tűnt, hogy nem értem el vele semmit : szegény Csipi még vagy háromszor gellert kapott az utolsó pillanatban, pedig akkor már nagyon régen kint volt és nagyon szeretett volna hazatalálni, mert nyilván megéhezett.

Csupika már vígan lakmározott egy félórája, mikor ez a szerencsétlen még mindig csak hisztizett a vázában, és nem volt képes visszarepülni a kalitkába. 

Már éppen készültem hazaszállítani őt a szokásos módon, mikor egyszer csak huss : Csipi Madár megérkezett és sikeresen landolt a rácsokon.

Először oda se néztem, mert azt hittem, hogy Csupi az. Ugyanis ő közben időnként visszarepült Csipihez a vázába, hogy vígasztalja egy kicsit.

Persze agyon lett dícsérve és ajnározva az én ügyes kis madaram, hogy végre rátalált a helyes útra – ám érdekes módon nemigen óhajtott sütkérezni a dicsőség fényében (pedig máskor imádja hallgatni a róla zengedezett ódákat) : majdnem ugyanolyan mérgesen érkezett saját szárnyakon is, mint ahogyan az én segítségemmel szokott.

Biztosan az éhhalál szélén tántorgott már szegény… Utána egy órán keresztül nem csinált mást, csak zabált. 

Így aztán végül is nem tudom, hogy a nagy madár miatt volt-e képtelen mindeddig hazarepülni az én sárga boszorkányom, ugyanis most sem sikerült neki elsőre (meg még sokadikra se) a hazatalálás, miután eltüntettem a plüss papagájt.

Nincs kizárva, hogy ez volt az akadály, de lehet az is, hogy egyszerűen csak most jött el nála az ideje a célra tartó repülésnek. 

Még mindig nem tökéletes a dolog (kíváncsi vagyok, egyáltalán képes lesz-e megismételni), ugyanis szegénykém nem a röpködéskor kitett ülőbotokra érkezett, mint ahogy Csupika csinálja első perctől fogva, hanem csak úgy a rácsokra a kalitka oldalán, ahol szerintem sokkal nehezebb landolni, mint a rúdon. A bejáratot pedig megint nagyon sokáig keresgélte, noha ott mászkált a közvetlen közelében. 

Nem értem, miért ilyen megoldhatatlan feladat szegény Csipinek a hazarepülés. Minden másban annyira ügyes és értelmes, hogy ez az egy dolog abszolút nem illik bele a róla alkotott képbe. 

Vaknak biztosan nem vak (maximum gyengénlátó), mert amikor arról van szó, hogy Csupikát kell üldözni, kiválóan észreveszi őt a kalitka legtávolabbi csücskéből is.

Meg egyébként is : kalitkán belül remekül tájékozódik.

Tulajdonképpen a szobában is, mert a maga megszokott kis helyeire mindig eltalál. Igaz, hogy máshova soha nem megy – de ugyanez Csupikáról is elmondható. Kizárólag a szekrények tetején lévő két nagy váza a célpont, máshova soha nem mennek. Most már a karnisról és a csövekről teljesen leszoktak. 

Ezen kívül még annyi történt este, hogy - bár nagy veszekedések után – megint egymás mellett töltötték az éjszakát, közös hintán ülve. Ilyen most már vagy két hete nem fordult elő.

Ehhez képest most megint megy a veszekedés – majd mindjárt megnézem, mi a vita tárgya. 

Amúgy meg rohanok : tegnap arra már nem maradt energiám, hogy magamat is rendbe rakjam, így sajnos mára maradt a zuhanyozás és hajmosás. Meg még a csekkeket is össze kéne rakni…

Megint azt se tudom, hol áll a fejem, és ráadásul nem vagyok éppen csúcsformában. 

Remélem, meg vagy velem elégedve. Oszd be egy időre ezt a levelet, mert nem tudom, mikor jutok megint hozzá, hogy írjak.

(2006)