Hát most nézd meg ezeket a szegény kis éhezőket ! 

Azt se tudtam, sírjak vagy nevessek, amikor megláttam, mit műveltek úgy nagyjából tíz perc leforgása alatt a meglehetősen drága gyümölcsös rúddal, amit ma hoztam nekik a Sugárból, hogy ők is részesüljenek a végre beváltott (holnapig érvényes) ajándékutalványom áldásaiból. 

Amíg még ETTÉK (és mellesleg nagyon szerették) ezeket a rudacskákat, elrágicsáltak rajtuk egy hétig is. Mióta azonban PUSZTÍTJÁK, nem tart egy napig se : a mai speciel már szinte csupasz. 

A karácsonyra kapott tojásos rúd volt az első áldozat : azt kóstolgatva döntött úgy Csipike, hogy evésre ugyan nem felel meg neki, de játszani remekül lehet vele.

És mi mást is lehetne játszani egy tojásos rúddal, mint lecsupaszítósdit ? 

Csipi Mester ebben amúgy is verhetetlen : nem is igaz, hogy lány ez a lány, mert egy egész szerelőbrigád veszett el benne.

Mindene a rombolás.

Ha arról van szó, hogy valamit szét kell szedni, le kell dobni, ki kell szórni, Csipikém számára nincs megoldhatatlan feladat. Addig töri azt a szép sárga fejecskéjét, míg végül kipattan belőle a Nagy Ötlet, hogy hogyan lehet tönkretenni mindazt, amit éppen kinézett magának. 

Ma éppen a gyümölcsös rúd volt az első áldozat. 

Pedig ilyet kaptak már régebben is, és akkor abszolút rendeltetésszerűen használták : boldogan nassolgattak róla napokig. Most viszont tíz perc alatt kivégezte szegény rudacskát arany Csipikém : a magok nem a begyecskéjébe kerültek róla, hanem a csomagolópapírra a kalitka aljában.

Csupi még ki is kapott, amikor szemezgetni szeretett volna a rúdról. Elvégre ez most nem eleség, hanem játék ! A Sárga Boszorkány igen megmérgelődött azon, hogy Csupika ilyen kis földhöz ragadt, és nem bírja másnak látni a dolgokat, mint amik valójában. 

Hogy a rúd már kellőképpen meg lett kopasztva, nagy tanakodás kezdődött, hogy mit is lehetne még csinálni.

A kalitka ajtaja nyitva volt ugyan, de a röpködés nem elég érdekes, ugyanis meg van engedve. Csipike olyasmit szeretett volna kitalálni, amivel legalább egy felhorkanást kiharcol tőlem magának.

Próbálkozott szegénykém a csipeszekkel, amik az etetők ledobálását vannak hivatva megakadályozni, de azok reménytelen esetek : egyelőre remekül tartják magukat.

Naná ! Mindennap ellenőrzöm a rugóikat, mert ha egyszer szétpattannának, azt igencsak megemlegetné az én ezermester madaram – ha ugyan bele nem pusztulna egy ilyen balesetbe. 

A hőmérő is régen izgatja Csipikém fantáziáját : éppen csak azóta igyekszik leszerelni, mióta én fölszereltem. Őszintén szólva csodálkozom, hogy még sose sikerült neki : előbb-utóbb rá fog jönni, hogy csak ki kell húzni a függönycsipeszből.

Ez ma még nem jött össze, de Csipi Madár egyáltalán nem volt elkeseredve : beérte annyival, hogy egy kicsit mozgatta ide-oda. Én persze engedelmesen káráltam, hogy NAAA, CSIPI, MIT CSINÁLSZ ??? – mert különben nem lett volna teljes az élvezet. Így viszont arany madárkámnak fülig ért a csőröcskéje az elégedettségtől, és a továbbiakban békén hagyta a hőmérőt. 

A Nagy Mutatvány azonban még csak ezután jött : szemfüles madárkám talált egy olyan etetőt, amit nem erősítettem meg csipesszel, mivel ritkán látogatják. Pont ezért fölösleges is, hogy magocskák legyenek benne – legalábbis Csipike erről így vélekedik.

Neki is állt a kiürítésnek. 

Kemény és hosszas munkával először is kiakasztotta az etetőcske egyik kampóját.Hogy ez megvolt, pihenésképpen nézegette magát egy ideig a tálka fölött lógó tükörben, és baromi büszke volt, hogy idáig ilyen remekül megoldotta a feladatot. 

A kiakasztás folyományaképpen azonban nem távozott elegendő mennyiségű magocska az etetőből, így Csipikének tovább kellett dolgoznia ezen a projekten.

Előbb csak a csőröcskéjével kaszált ide-oda, hogy repüljenek a magok szerteszét, ám később ezt a módszert nem találta eléggé hatékonynak, és bevetette inkább a lábacskáit. Egyik lábával kapaszkodott, másikkal meg szórta kifelé a magokat. 

A szorgos munkálkodásnak az vetett véget, hogy nem bírtam tovább : muszáj volt előkapnom a fényképezőgépet.

Márpedig a vaku villanásától Csipi Kisasszony általában megsértődik, és azonnal elvonul tollászkodni a legfölső botra – mivel tudja, hogy ezt a tevékenységét biztosan nem fényképezem. 

Csupikának is megvolt ma a Nagy Kalandja – csak nem olyan látványos, mint Csipike mutatványai. 

Szegénykémet az a felfoghatatlan trauma érte, hogy leültem mellé a fotelba, amikor éppen a röpködéshez kitett botok egyikén csücsült.

Csipi  ott maradt a szekrény tetején : Csupika egyedül jött vissza a kalitkához. A szoba két végéből kiabáltak egymásnak, ahogy máskor is szokták – egészen addig, míg meg nem született ez a képtelen ötletem, hogy odaülök Csupikához beszélgetni. 

Lett rögtön akkora csönd a szobában, hogy a tollpihék szálldosását is meg lehetett volna hallani, ha nem zúg a számítógép. 

Szegény madárkáim nem tudták mire vélni a helyzetet. 

Ki tudja, mi következik most ?!

Micsoda rendbontás ?!

Hiszen az én helyem nem a fotelban van, hanem a gép mellett !

Ha képes voltam arra vetemedni, hogy csak úgy hirtelen máshova üljek, akkor itt már bármi megtörténhet !

Egy szegény kicsi madár sose lehet eléggé óvatos…  

Hosszú percekig udvaroltam Csupikának, úgy két arasznyi távolságból – ám ő nem volt vevő a szép szavakra. Csak nézett rám döbbenten, és nemhogy válaszolni, de megmoccanni sem mert. A nagyszájú Csipi is szoborrá merevedett a szekrény tetején. 

Csupikám egyetlen ugrással bemenekülhetett volna előlem a kalitkába, de annyira meg volt riadva, hogy még menekülni sem mert.

Mikor már nagyon járt le-föl a kis bögyöcskéje, megkegyelmeztem neki és kimentem rágyújtani. Legnagyobb döbbenetemre ugyanott és ugyanabban a pózban találtam, amikor vagy tíz perc után visszajöttem.

Leültem a géphez : még mindig nem mozdult.

Csináltam róla képeket : csak annyi változott, hogy a sokadiknál becsukta a szemét. 

Mozogni és csivitelni csak akkor kezdett, amikor meghallotta a billentyűk zörgését a klaviatúrán. Onnantól fogva tudta, hogy biztonságban van : ha verem a gépet, akkor őt már biztosan békén hagyom. 

Nem lett aztán semmi következménye a dolognak : mindketten hamar túltették magukat a döbbeneten, amit a deviáns viselkedésemmel okoztam.

Visszajöttek a kalitkába, és folytatták a hancúrozást. Olyan békés és vidám esténk kerekedett, amilyen ritkán szokott lenni.

Nyilván azért, mert ritkán érek rá órákon keresztül csak rájuk figyelni és csak velük foglalkozni.

Pedig milyen hálásak érte !!!

Csipikém azt se tudta, mivel kápráztasson el : előadta minden mutatványát a hintákon, rácsokon és csipeszeken, mint egy cirkuszi akrobata. Közben csak úgy vigyorgott a képe, és percenként odajött a rácshoz, hogy puszit adjon az orromra.

El lettem ma kényeztetve rendesen ! 

Mégsem vagyok felhőtlenül boldog, bármennyire is kereste a kedvemet ma Csipi Madár : sajnos a képeken úgy látom, hogy szegénykémnek immáron nem csak a karmocskáival van gondja, de a csőrével is.

Mintha túlságosan hosszú és horgas lenne… 

A doktornő azt mondta, hogy ez még nem vészes, és különben se jó elkezdeni a csőr vagdosását, mert akkor azt később rendszeresen ismételni kell.

Isten ments, hogy így legyen – de állítom, hogy most, az utóbbi egy-két hétben nőtt meg ennyire Csipikém csőröcskéje. 

Más se hiányzik, mint hogy ezt is vágni kelljen !!!

(2006)