Hát pedig így van, Édes Barátném : annyira elfoglalt vagyok, hogy mindezidáig nem bírtam egy sort sem írni. 

Igaz, közben már bekapcsoltam egy rövid időre a gépet, nem sokkal a hazaérkezésem után – de csak azért, mert várok egy levelet egy papagájos hölgytől, akitől tanácsot kértem még tegnapelőtt bizonyos takarmányozási kérdésekben, egyelőre azonban még nem válaszolt.  

A gépet szinte rögtön el is zártam, mikor láttam, hogy nincs levél. Amúgy is inkább csak azért nyitottam ki (hisz a levelet ráértem volna később is megtalálni), mert arany picinyeim legtöbbször csak úgy hajlandók kirepülni a kalitkából, ha én is a helyemen vagyok – vagyis itt ülök a gép mellett. 

Ma azonban hiába ültem itt és hiába csalogattam őket : mivel remek antennájuk van az ilyesmihez, pontosan tudták, hogy én ma nagyon akarnám, hogy kirepüljenek – épp ezért nem repültek ki egyáltalán. Se akkor, amikor fontos lett volna, se később.  

Most bezzeg (mióta megint itt ülök) nagy hangon követelik a szabadságot – de most már hiába, mert túl késő van a röpködéshez.

Igaz, ahhoz meg pláne, hogy rikácsoljanak…

Majd mindjárt csinálok nekik sötétet – bár nem tudom, hogy fognak így elaludni, hogy nem voltak kint egyáltalán. Nem is emlékszem, mikor fordult elő ilyen utoljára… 

Épp azt akartam elpanaszolni Neked, hogy nem ismerek rájuk, olyan csöndesek és indítékszegények – hát erre most föléledtek. Jókor…!

Délelőtt meg pont ellenkezőleg : akkor meg voltak veszve.

Annyira sivákoltak és annyira panaszkodtak, hogy soron kívül frissre cseréltem minden eleségüket (abszolút indokolatlanul), mert el nem tudtam képzelni, mi a fene bajuk van.

Úgy is hagytam itt őket, hogy folyamatosan veszekedtek. 

Erre délután jött a sűrű csönd és gubbasztás – most meg megint a lárma.

Ki kéne engednem szegényeket, de nem lehet, mert mi van, ha órákig nem hajlandók visszajönni ? Akkor én se tudok elmenni aluszkálni.

Márpedig nyilván így lenne, mert fantasztikus tehetségük van ahhoz, hogy pont az ellenkezőjét csinálják annak, amit éppen lehet vagy kellene. 

Na – lefektettem őket, elvégre tíz óra van.  Most meg az lesz a baj, hogy kattognak a billentyűk.

Már kezdődik is a cirkusz, pedig idáig csönd volt, míg elszívtam egy cigit.

A szívem szakad meg értük, hogy röpködés nélkül kell elaludniuk – de hát nem én voltam az, aki nem akart kirepülni, amikor lehetett volna… 

Ami pedig az én programjaimat illeti (mert eddig csak a madárkákéról volt szó) : nem volt egy perc megállásom se, mióta hazajöttem. 

Eleve késtem egy kicsit (vagy nem is olyan kicsit), mert most már muszáj volt piacra menni, hogy almát meg sárgarépát vegyek a dögöcskéknek. 

Némi udvarlás és a kirepüléssel kapcsolatos hiábavaló könyörgés után kénytelen voltam úgy nekiállni a kalitkatakarításnak, hogy a madárkák benne voltak.

Persze ez most nem olyan IGAZI takarítás volt, csak a kakit pucoltam ki alóluk, vagyis magában a ketrecben nem kellett sokat nyúlkálnom – annál kevésbé, mivel ugye a délelőtti hiszti alkalmával ki lett cserélve az összes eleségük. 

Mindenesetre kényelmesebb és biztonságosabb lett volna a ketrecet úgy levenni a tepsiről, hogy a madárkák nincsenek benne – de hát ez mára nem adatott meg. Viszont nem is vették különösebben zokon, hogy átköltöztettem őket a ketreccel a nagy asztalra. 

A kalitka alját meg a parafa táblát aztán szépen kiporszívóztam és kimostam a konyhában, a komódot letakarítottam, és máris költözhettünk vissza.

Így leírva milyen egyszerű… Valójában azért eltart egy darabig. 

Hogy ez megvolt, és a madárkák már biztonságban csücsültek a helyükön, jöhetett a nagy porszívó.

Illetve nem is – mert előbb még a szekrény tetején is ki kellett cserélni a piszkos papírt tisztára. 

A porszívózás ellen persze teljes hangerővel tiltakoztak édes picinyeim – de ez nem akadályozott meg abban, hogy nagyon tisztességesen kiszippantsam a magocskákat és tollacskákat az egész lakásból.

Közben kissé keserűen röhögtem saját magamon, hogy hova juttattak a madárkáim: képes (és kénytelen) vagyok egy héten kétszer porszívózni miattuk, noha a madár nélküli életemben két hétben egyszer sem biztos, hogy megtettem… 

Míg a lakást nyaltam, lement egy mosás : ki is teregettem szépen az eredményét, amikor végre kész lettem. 

Ekkor már baromira szerettem volna leülni egy kicsit, de nem lehetett, mert  neki kellett állnom almát vagdosni és sárgarépát reszelni, nehogy aztán szó érje a ház elejét, hogy akadozik az ellátás. 

Mire a sárgarépa is megvolt, rávettem magam egy következő mosásra (hálózsák) – ez még benne van a gépben, majd mindjárt kisegítem onnan. 

Én magam viszont biztos nem leszek kimosva ma este...

Ilyenkor már nem zuboghatok a vízzel, mert azt szintén eléggé utálják a dögöcskék – vagy ha nem is utálják, mindenesetre óriási rikácsolással fogadják mindig. 

Tulajdonképpen miattuk szoktam át (többé-kevésbé) a délelőtti tisztálkodásra, mert amikor hazaérek, sajnálom őket még egy órán keresztül a kalitkában tartani, míg én zuhanyozok – hisz általában alig várják, hogy kirepülhessenek. Amikor meg már lefeküdtek aludni, nem zuboghatok nekik a vízzel.

Úgy pedig nem vonulok el a feredőbe, hogy ők kint vannak, mert azért én elég hosszú ideig pancsikálok, és ha közben történik valami baj, akkor nincs, aki megmentse őket.

Szóval nem jó ez így sehogy se… 

Most viszont már legfőbb ideje lenne nekem is nyugovóra térnem - de azért azt még elmondom Neked, hogy az USÁ-ban egy őrült úgy rákattant Blogocskára, hogy hétfő reggel hat óra és kedden déli háromnegyed egy között TIZENÖTSZÖR lépett bele.

Elég szép ???

Nem úgy, mint EGYESEK…

(2007)