Elegem van !

Én így nem játszom !!!

Micsoda egy világ ez ?! 

Nem elég a sztrájkoló mosógép (amit az általad javasolt módon sem tudok megmozdítani : hátrafelé meg tudom dönteni egy kicsit, de előre nem, pedig pont arrafelé kéne haladni vele – de magán a megdöntésen kívül egyébként se tudok csinálni semmit) ; na szóval nem elég a mosógép meg a viharos szél, amitől jégveremmé vált az egész lakás, mert nem zárnak rendesen az ajtók és az ablakok – akkor még ráadásul fölfedeztem az imént, hogy kiújulni készül rajtam egy ronda régi kórság, amivel úgy huszonöt évvel ezelőtt már operáltak, és ami sajnos hajlamos az ismétlődésre. 

A francba !!! 

Ha így alakul, mi lesz a dögöcskékkel ???

Tragédia !

És egyáltalán… Mi vár ma már az emberre egy kórházban ?!

Pláne egy ilyen kényszerneurotikus őrültre… 

Mi jön még, mondd meg ! 

És a döglött mosógéppel is mit csináljak ?

Honnan a fenéből akasszak le egy-két férfiembert, aki ESETLEG meg tudja mozdítani ?

De még az is lehet, hogy nem is az a kilógó csavar a baja, hanem esetleg más is van… Az az egész csonk, amire rá van kötve, teljesen szabálytalan. 

A szél úgy ordít itt a fülünkbe már estétől fogva, hogy szegény pincurkáim egész éjjel csöndesen sírdogáltak a félelemtől. Ezt onnan tudom, hogy én is többször fölébredtem, úgy félig-meddig.

A szokásos takaróikon kívül rájuk raktam a pokrócukat is, hogy a hangokat is kevésbé hallják, meg az esetleges huzattól is védve legyenek – de még így is nagyon odavoltak szegénykéim. 

Most meg olyan hideg van itt, mint egy jégveremben…

A vádlimat kellemesen simogatja a jeges szél – pedig azért elég messze ülök az ablaktól, és az alja el is van barikádozva egy kígyóba tekert pokróccal, meg két ilyen kígyószerű macikával, amiket direkt erre a célra árulnak.

Ha kinyitom a konyhaajtót, a szobait csapkodni kezdi a huzat, pedig minden ablak csukva van… 

Hogy hagyjam itt a dögöcskéket ?! 

Ha leveszem róluk a takarókat, meg fognak fagyni, plusz huzatban is lesznek, ami rájuk nézve akár végzetes is lehet.

Ha meg betakarva hagyom itt őket (ami eleve összezavarja az induri-pinduri agyacskájukat, mert ahhoz vannak szokva, hogy amíg a takaró rajtuk van, addig a hálóhintájukról sem szabad lejönniük) – szóval : ha betakarva hagyom itt őket, hogy meg ne fagyjanak, akkor meg egész nap sötétben lesznek, és estére éhen halnak nekem. Nem merek úgy elmenni, hogy égve hagyjam nekik a villanyt. 

Most ébredeznek szegénykéim…

És persze nyüszögnek, mert félnek a széltől.

Fölgyújtottam nekik a kislámpát, de a takarót nem merem levenni róluk, olyan hideg van – így meg nem értik, hogy akkor most mi van : este vagy reggel ? 

Minek is vállaltam őket, édes Istenem ?!

Egy rohadt önző dög vagyok, mert a jelenlétük csak nekem jó : valójában az nem madárnak való élet, amit én biztosítani tudok a számukra.

Talán tényleg meg kellett volna várnom, míg nyugdíjas leszek…

Bár szerintem meg se érem.

És akkor még mindig ott a kérdés, hogy mi lesz velük, ha engem egy időre (vagy végleg) kivonnak a forgalomból...

Tulajdonképpen egyedül élő embernek felelőtlenség állatot vállalni, pedig pont az egyedülállóknak volna erre szükségük – na de mi van az állat szükségleteivel ? 

Teljesen tanácstalan vagyok… 

Talán fölakasztok egy pokrócot itt az erkélyajtóra : akkor valamivel kevésbé fog befújni a szél – viszont még sötétebb lesz a szoba, és végképp nem hagyhatom itt villany nélkül a madárkáimat. 

Mi a francnak kell nekem dolgozni járni ???!!!

Ha nem kéne elmennem itthonról, sokkal kisebb lenne ez az egész huzat-probléma.

Micsoda egy rohadék vagyok !!!

Idehoztam ezeket a szegény kis ártatlanokat – aztán annyira nem vagyok képes, hogy emberi (azaz állati) körülményeket biztosítsak a számukra… 

Szörnyű, hogy milyen hideg van !

Már egészen elfagyott a lábam itt az asztal alatt.

De ez nem volna baj : engem nyugodtan egyen meg a fene – csak mi lesz a dögöcskékkel ? 

Na jó… 

Most már rohannom kell az egyéb dolgaim után.

Pusssssz – legyen jobb napod, mint nekem !

(2007)