Köszönjük az érdeklődést : Csipike jól van (legalábbis úgy tűnik) – remélem, hogy tévedtem, és csak játszani járnak a kalitka mögé. Tulajdonképpen én csak akkor ijedtem meg, amikor a tenyésztő oda nyilatkozott a képek alapján, hogy nem zárható ki a tojáska készülődése… De nagyon remélem, hogy tévedett, velem együtt.

Irigyellek, hogy a Te madárkád már ott játszik Veled az asztalnál…Az enyémek még csak most tartanak ott, hogy nagyon szeretnének idejönni hozzám a számítógép asztalához, de egyelőre csak egymást biztatgatják, hogy „nem én megyek, menjél te elsőnek”.  

Irtó édesek, mert teljesen egyértelmű, hogy erre megy ki a játék – de még nem szedték össze a bátorságukat. Viszont próbálkozni már hosszabb idő óta próbálkoznak : elindulnak felém, és olyan közel repülnek el a fejem fölött, hogy súrolják és borzolják a hajamat – de landolni még egyik sem mert rajtam. 

A kezemért viszont már komoly harcok dúlnak : előbb arra is csak Csupika mert ráülni napokon keresztül, de most már Csipi is imádja rágicsálni (csak látnád, hogy néz ki a kezem !!!), és azóta persze Csupikának nem sok jut belőlem, mert a Sárga Boszorkány nem közösködik. 

De kalitkán kívül még legtöbbször félnek a kezemtől is, pedig ha nem így volna, ülhetnének egyszerre két kezemen. A kalitkába csak az egyiket tudom bedugni, mert szűköcske az ajtó, bár a kalitka egyáltalán nem kicsi. Csipi nem bánná, ha egész nap mást se csinálnék, csak cincáltatnám vele a kezemet. 

Most végre hazavonultak már lakosztályukba a kis drágáim : nem tudom, mi van ma velük, mert más napokon este tízkor úgy mennek haza, mintha ismernék az órát. Sőt a hálóhintáikra is fölülnek maguktól, ha esetleg nem hoznám pontban tízkor a takarót…

Ma meg még fél tizenegykor is kint voltak. 

Hagytam szegénykéimet randalírozni, mert ma nagyon nehéz napjuk volt : nem elég, hogy a múlt heti arany életüknek vége szakadt (itthon voltam betegállományban), akkor ma még ráadásul kedd is van, ami egy nagyon ronda nap, mert ilyenkor dupla műszakot csinálok a suliban – vagyis az én kis árváim egész nap itt kuksolnak egyedül, bezárva reggeltől estig. 

Most viszont már megették a vacsorájukat, és szidnak, mint a bokrot, hogy mi ez a kattogás még mindig, és hol a takaró. Úgyhogy kénytelen vagyok abbahagyni a firkálást és lefektetni őket.

Ilyenkor jön a szokásos esti táncika a kezemen… Mind a kettővel el szoktam beszélgetni egy kicsit külön-külön az elalvás előtt, és ezt nagyon szeretik. 

Úgyhogy mára Neked is jó éjszakát.

(2007)