A takarítási ceremónián szerencsésen túljutottam : talán mondanom sem kell, hogy arany madárkáim ma éppen nem óhajtottak kirepülni az imádott ágaikra (máskor majd’ megőrülnek a lehetőségért), úgyhogy a takarítást egy lakott kalitkában kellett abszolválnom, ami bizony jelentősen csökkentette az amúgy is csekély élvezetet. 

De kicsi kincseim nem is nagyon tiltakoztak…

A porszívózást is békésen, viszonylag csöndben szemlélték végig a kedvenc kakasülőikről (amik eredetileg kölescsipeszek): úgy követték minden mozdulatomat a rácsnak támasztott fejjel, figyelmesen, mintha az ő tisztük lenne ellenőrizni, hogy biztosan föl lett-e szippantva minden szem magocska és minden szál tollacska. 

Aztán mikor én befejeztem, kezdte Csipi… 

Ez mindig így van : amint visszarepülnek a szép tiszta kalitkába (ma ugyan ki se repültek belőle), Csipi kisasszony is megkezdi a maga takarítási hadműveletét.

Gondolom, ez a bosszúja a porszívózásért… 

Első műsorszámként gyors egymásutánban földhöz vágja a két virágos etető négy kis vödrét, aztán végiglátogatja sorban a többi edénykét is, és ha véletlenül talál olyat, ami nincs megtűzve csipesszel (ma talált), akkor azt is addig cibálja, míg valahogyan a földre kerül. 

Ez már sokkal jobb játék, mint a vödröcskék dobálása, mert azokban már régen nincs hami (pont a dobálás miatt), így nem is visítok, ha repülnek. 

Ellenben egy magokkal teli, nagyobbacska etető földhöz vágása közvetlenül a takarítás után – hát az már olyasmi, amivel Csipi Madár igenis ki tud harcolni tőlem némi rikácsolást.

A cél pedig éppen ez…
Minél jobban háborgok, galamblelkű madárkám annál boldogabb.
Csak látnád azt a kaján kis képét !!! 

Lassan le kéne fektetnem őket, de egyelőre a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják az alvásra.

Nekem meg nincs szívem következetesnek lenni, mert úgyis olyan sokat kuksolnak itt az elég sötét sarkukban délután : ha borús az idő, nemigen tudnak mást csinálni az alváson kívül, míg egyedül vannak. 

Közben már meg is volt az esti mese…

Mind a ketten alaposan kitáncolták magukat a kezemen, továbbá (talán) a szokásos cirkuszon is túl vagyunk. 

Ahogy az már lenni szokott : Csipinek az a hinta kéne, amin Csupi alszik – de nem ám egész éjszakára, csak addig, míg Csupikát megríkatja egy kicsit.

Mihelyst elhelyezkedik az a kis szerencsétlen a Csipi hintáján, hogy jó, hát akkor ma azon alszik, Csipike azonnal úgy dönt, hogy mégis inkább a saját hintáját szeretné – és kezdődik az egész elölről.

Ezt ma eljátszották vagy háromszor… 
Órák óta íródik ez a levél, mert közben folyton föl kell ugrálnom valamiért.
De most már talán tényleg csönd lesz…

(2007)