Na nézd, milyen remek játékot találtam ki a gyerkőcöknek, merő lustaságból ! Meguntam, hogy minden este félórákig vagdosom az almát mákszemnyi darabokra : úgy döntöttem, kipróbáljuk másképp.

Elvégre nem csecsemők már az én édes picinyeim ! 

Adva van a millió remek kölescsipesz : legalább ezentúl nagyjából rendeltetésszerűen (is) fogjuk használni őket, nem pedig csak ülőke gyanánt. 

Azt tudtam, hogy az én számomra sokkal kényelmesebb lesz az alma ilyetén módon való szervírozása – de hogy a pincurkáimnak mekkora örömöt szerzek vele, az valahogy eszembe se jutott. Csak azt reméltem, hogy kegyeskednek majd így is elfogadni, és legalább megpróbálkozni az elfogyasztásával. 

Ebből is látszik, hogy pont olyan reménytelen eset vagyok, mint szegény Csupika, aki ugye köztudottan nem képes a dolgokat másnak látni, mint amik. 

Bezzeg Csipi Madár !!! 

Ő azonnal fölfedezte az almadarabokban rejlő fantasztikus lehetőségeket ! Úgy találta, hogy igazán kár lenne evésre pocsékolni őket, mikor annyi minden mást is lehet csinálni velük. 

Először is : nem mindegy, hogy honnan közelíti meg őket az ember – illetve a madár. Aki valamit is ad magára, az nem fog a rácson kapaszkodva, vagy pláne boton ülve almát enni, mert abban úgy nincs semmi érdekes.

Igényesebb madárka minimum a lengedező hintáról próbálja meg elkapni egyenként a falatokat ! Így nem csak a hamihoz jut hozzá, de minden csippentés után bezsebelheti az ámuló közönség lelkes dicséretét is – ami ugyebár legalább olyan jólesik, mint az alma. 

Különben sem az evés a lényeg !

 Szegény Csupika megint kapott a fejére, hogy képes lenne csak úgy simán elcsipegetni a jó kis dobálnivalót.
Hát hiszen akkor Csipi Kisasszony mivel játszana ?!
Hogyan mutatná meg, hogy ő milyen ügyes ?! 

Így is elég baj, hogy pont egy ilyen ügyefogyott Csupika jutott neki partnerül, aki egyáltalán nem is hajlandó beszállni a „Ki dobja messzebbre az almát ?” című versenybe, mert folyton csak attól fél, hogy mit szól hozzá a Mami – vagyis én. 

Pedig igazán nem szóltam semmit, csak nevettem az én elképesztő madárkámon, hogy mit talált ki megint. 

Csupika kicsit sírdogált, hogy nem szabad ennie, de aztán beérte azokkal a falatokkal, amik Csipikém mutatványai közben véletlenül valamelyik tálkába vagy botra estek. Annyira azért ő se vágyott az almára, hogy a kalitka aljára is lemenjen a lehullott darabkákért… 

Végül is mindenki elégedett volt az ötletemmel. 

Én örülök, hogy nem kell többet vöröshagyma módjára vagdosnom az almát, Csipike boldog, hogy almaevés címén kibontakozhat, Csupika meg egy idő után fölfedezte, hogy több helyen is van alma, nem kötelező pont abból a darabkából enni, amit éppen Csipi nézett ki magának. 

A pocsékolást pedig nem bánom egy kicsit sem, mert a dobálástól olyan boldog az én lökött madaram, hogy az igazán megér egy-két szelet szétszórt almát.

(2007)